Közös cél - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2023. április 10. 12:07Kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris rendszerek témakörben, az Európai Védelmi Alap (European Defence Fund – EDF) 2023-as pályázataira való felkészülés céljából tartottak szakmai workshopot Budapesten. A márciusi rendezvényt – amelyen mások mellett részt vett dr. Sticz László vezérőrnagy, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka – dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa nyitotta meg.
A dandártábornok az orosz–ukrán háborúra, a pandémiás időszakra, illetve az energiaválságra utalva beszédében rámutatott, hogy a tágabb környezetünket érő veszélyek felhalmozódtak.
– Ez az az időszak, amikor a honvédelem ügyét szolgáló társadalmi összefogásra van szükség, amelynek részeként a honvédelmi tárca konzorciumokat szeretne építeni – emelte ki a miniszteri biztos, hozzátéve, hogy ebben a folyamatban újabb mérföldkövet jelentett a Védelmi Innovációs Kutatóintézet megalapítása. Az új szervezet fő feladata a különböző egyetemek, kutatóintézetek, laborok, kis- és közepes vállalkozások, valamint a HM összekapcsolása a védelmi célra is fordítható kutatások hatékony megvalósítása érdekében. Ezzel összefüggésben a tábornok hangsúlyozta: kiemelt szándékként kezelik, hogy minél több hazai fejlesztésű és gyártású eszközzel, szolgáltatásokkal erősítsék a magyar katonák harcképességét.
További részletek a Magyar Honvéd magazin április 14-én, pénteken megjelenő számában!