A maláj szakértők Hollandiának adták át a fekete dobozokat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. július 23. 13:27Malajziai szakértők holland kollégáiknak adták át az öt napja Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító fekete dobozait – közölte július 23-ára, szerdára virradóra a holland külügyminisztérium.
A repülési adatokat, illetve a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket ezután a nagy-britanniai Farnboroughba viszik, ahol le tudják olvasni a berendezések által tárolt adatokat, és megpróbálnak fényt deríteni a katasztrófa pontos okára. A holland minisztérium szerint az OVV képviselői több ország szakértőivel együtt, egy belga katonai géppel fogják Farnboroughba szállítani őket.
A fekete dobozokat keddre virradóra adta át Alekszandr Borodaj, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett donyecki népköztársaság miniszterelnöke saját hivatalában maláj szakértőknek. A két fél az átadást rögzítő jegyzőkönyvet is aláírt. A maláj fél ebben ígéretet tett arra, hogy a berendezéseket megvizsgálhatják a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői is.
Mohamed Sakri ezredes, a maláj nemzetbiztonsági tanács tagja azt mondta, hogy mindkét fekete doboz jó állapotban van. Szakértők azonban nem tartják valószínűnek, hogy a bennük tárolt információkból következtetni lehet majd arra is, hogy kik lőtték le a gépet.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár – életét vesztette. Kijev és a nyugati országok szerint a Moszkva-barát lázadók lőtték le a gépet egy, Oroszországtól beszerzett Buk típusú föld-levegő rakétával. A szakadárok ezt cáfolják, és Moszkvához hasonlóan az ukrán hadseregre próbálják hárítani a felelősséget a történtekért.