Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tálibok egyértelmű fenyegetést adtak ki az elnökválasztás ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 10. 18:59

Az afganisztáni tálibok parancsot adtak „valamennyi” harcosuknak az elnökválasztás megzavarására és arra, hogy mindenkit vegyenek célba, aki a szavazás megszervezésén dolgozik. Erről maguk a szélsőséges ideológiájú lázadók számoltak be március 10-én, hétfőn az interneten közzétett közleményükben.

Afganisztánban április 5-én tartják az elnökválasztás első fordulóját.

A tálibok most először adtak ki ilyen egyértelmű és közvetlen fenyegetést az elnökválasztás ellen. Korábban a választások bojkottjára szólították fel az afgánokat.

Tíz jelölt indul az elnöki tisztségért. Hamid Karzai távozó államfő, aki a tálibok 2001-es bukása óta irányította az országot, az alkotmány értelmében nem indulhat harmadik mandátumért.

Afganisztánban a tizenkét éve tartó külföldi katonai megszállás ellenére állandósult az erőszak, s a NATO-erők mintegy 50 ezer katonájának kivonása közeledtével bizonytalanság lett úrrá az országon.