Amerikai gépek támadták az iszlamistákat egy iraki gátnál
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. szeptember 8. 15:16Amerikai harci gépek légi támadást indítottak szeptember 7-én, vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet állásai ellen az iraki el-Hadísza gátja közelében, első ízben kiterjesztve az ország nyugati részére a terrorszervezet elleni csapások övezetét – jelentette be az amerikai katonai parancsnokság.
„A légicsapásokat célja az, hogy a terroristák ne fenyegethessék a gát biztonságát, amelyet továbbra is a szunnita törzsek támogatását élvező iraki erők ellenőriznek" – tájékoztatott a dokumentumban John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Amennyiben a dzsihadisták esetleg elfoglalnák a gátat, „a második legjelentősebbet Irak áramtermelésében, illetve ha a gát átszakadna – az abból eredő áradásokkal -, az fenyegetné az amerikai személyeztet és létesítményeket Bagdadban és körülötte, valamint iraki állampolgárok ezreit" – tette hozzá.
Az Iszlám Állam dzsihadistái már többször próbálták bevenni az el-hadíszai gátat, mindeddig sikertelenül.
Az Egyesült Államok, amely augusztus 8-a óta hajt végre légicsapásokat Irakban, eddig az IÁ észak-iraki állásaira összpontosított, így segítve ott a kurd erők és síita harcosok támogatta iraki fegyveres erőket.