Az EBESZ-misszió Luhanszkban beszünteti megfigyelői tevékenységét
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. június 12. 8:21Biztonsági okokból beszünteti tevékenységét a kelet-ukrajnai Luhanszkban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő csoportja – adta hírül a misszió június 11-én, szerdán a tömegtájékoztatási eszközöknek megküldött utolsó jelentésében.
Donyeckről szólva a jelentés megállapítja, hogy az ottani biztonsági helyzet lényegében nem változott, Szlovjanszk esetében pedig azt írja, hogy kiegészítő információkat gyűjt telefonon keresztül a városban tartózkodó állandó segítőtársaitól és az onnan visszatérő újságíróktól, valamint folyamatosan kiértékeli a legfrissebb fényképanyagot.
Egyelőre nem jártak sikerrel a misszió két eltűnt csoportjával való kapcsolatfelvételi próbálkozások. A szóban forgó csoportok Ukrajna keleti régióiban dolgoztak.
Az első, négytagú missziónak május 26-án este Donyeck megyében veszett nyoma. A másik, szintén négytagú csoport május 29-én tűnt el a Luhanszk megyei Szeverodonyeckhez közeli ellenőrző pontnál.
Az első csoportról a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője vasárnap azt közölte, hogy őket a Luhanszk megyei Szeverodonyeckben tartják fogva a Moszkva-barát fegyveresek.