Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brüsszelben találkoznak a NATO vezérkarfőnökei

Szöveg: Honvéd Vezérkar |  2013. január 16. 16:30

A brüsszeli NATO-központban, az Észak-atlanti Szövetség vezérkarfőnökeinek soros értekezletén – január 16–17-én – részt vesz dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke is.

1595947821

Az értekezleten a 28 tagállamon kívül a szövetség számos partner országának vezérkarfőnöke is jelen lesz a NATO partnerségi együttműködését és a partnerek részvételével folyó műveleteit érintő napirendi pontok tárgyalása során. Ennek megfelelően a vezérkarfőnökök több összetételben értekeznek: elsőként a Mediterrán Párbeszéd országaival, majd a NATO afganisztáni, illetve a koszovói műveleteiben részt vevő partnerek bevonásával.

A vezérkarfőnökök külön ülésen találkoznak az Orosz Föderáció vezérkarfőnökével, hogy elfogadják a NATO és Oroszország közötti 2013. évi katonai együttműködési tervet.

A vezérkarfőnöki értekezlet a partnerségi és a műveleti kérdéseken túl megtárgyalja a szövetség katonai képességei megújításával (transzformációval) kapcsolatos kérdéseket, amelyek az afganisztáni művelet méretének 2014. utáni jelentős csökkenését követően érintik a szövetség katonai erejének, hatékonyságának és reagáló képességének fenntartását, fejlesztését.

1595947821

Fotó: nato.int