Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-koreai terrortámadástól tart Dél-Korea elnöke

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 23. 8:10

A dél-koreai elnök arra szólította fel február 22-én, hétfőn országa hatóságait, hogy szavatolják az emberek biztonságát, mert az észak-koreai rezsim terrortámadásokra készülhet.

A két Korea között azután nőtt meg újra a feszültség, hogy az északiak év elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, majd egy hónappal később ballisztikus rakétával műholdat állítottak pályára a Föld körül.

Pak Gun Hje dél-koreai elnök arra figyelmeztetett: Kim Dzsong Un utasította vezérkarát, hogy összpontosítsák az ország erőforrásait terrortámadások és kibertámadások előkészítésére.

Az észak-koreai külügyminiszter viszont a múlt héten török kormányfőnek küldött részvéttáviratában azt írta: Észak-Korea következetesen ellenzi a terrorizmus minden formáját.

Dél-koreai hatóságok arról számoltak be, hogy januárban észak-koreai szerverekről töménytelen mennyiségű e-maillel próbálták elárasztani több hivatal postafiókját.