Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ez Afrika! – Budapesten

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Kresz Fruzsina |  2019. október 7. 8:12

Szeptember végén a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ adott otthon az Afrikáért Alapítvány és több, Afrikával foglalkozó civil szervezet több mint 10 éve hagyománnyá vált családi napjának.

1596069790

A központ idén elindított „Nemzetek, kultúrák napja" programsorozatát folytatva – a missziós segítőtevékenység kiemelésével – adott helyet a rendezvénynek.

A főszervező Afrikáért Alapítvány rászoruló afrikai emberek, elsősorban gyermekek és nők számára nyújt oktatási, szociális és egészségügyi ellátást. Hidat építenek Európa és Afrika között a világméretű problémák leküzdésére, a szegénység és elmaradottság csökkentésére a népek közötti megértés és együttműködés jegyében. Magyarországon hozzájárulnak a társadalmi felelősségvállalásra, nyitottságra, humanitárius szellemiségre fogékony közösség megteremtéséhez.

1596069791

Ezt az elgondolást erősítve és támogatva megszervezett „Afrika Napok" rendezvény új köntösben, ezúttal „Ez Afrika! Közösségi nap" néven több szervezet összefogásával várta az érdeklődőket. A szervezőknek sikerült igazán színes, látványos és autentikus rendezvénnyel elkápráztatni a látogatókat. Az izgalmas programokon Afrika világával, ínycsiklandó ízeivel és dallamaival ismerkedhettek meg a résztvevők. A gyermekek számára még nem hallott szavanna mesékkel, izgalmas-egzotikus játékokkal, ugrálóvárral és kézműves foglalkozással készültek. Mindemellett zenei és táncos produkciók, filmvetítések, hajfonás és hennafestés, gasztronómiai barangolás, vásár, festmény- és fotókiállítások, szakmai, illetve kulturális témájú előadások, élménybeszámolók és beszélgetések is voltak a nap folyamán.

Az egész napos program rengeteg érdeklődőt vonzott.

1596069791
Címkékkultúra