Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feltételezett dzsihadisták gyerekeit adta át Irak Törökországnak

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2019. május 30. 20:09

Száznyolcvannyolc gyereket adott át Irak Törökországnak, akiknek szüleit azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai voltak – közölte egy bagdadi bíróság szóvivője május 29-én.

Az ügymenetet a bagdadi repülőtéren magas rangú török és iraki tisztségviselők felügyelték, és jelen voltak az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) képviselői is. A bíróságon elmondták azt is, hogy a gyerekek közt akadnak idősebbek is, akiket korábban tiltott határátlépésért már elítéltek, a büntetésüket pedig letöltötték. A Reuters hírügynökség márciusban azt közölte, hogy az iraki hatóságok továbbra is mintegy 1100 gyereket tartanak fogva, a kisebbek közül többen a börtönben lévő anyjukkal vannak. A rossz fogva tartási körülmények miatt heten meghaltak.

Irakban jelenleg is több száz gyerek ellen folyik bírósági eljárás, vádak a tiltott határátlépéstől kezdve egészen a dzsihadistáknak tett hűségesküig terjednek. Több per már lezárult, az elítélt gyerekek pedig megkezdték büntetésük letöltését. Az iraki törvények értelmében bárkire, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz, ki lehet szabni a halálbüntetést, akkor is, ha nem vett részt harci cselekményekben. Irakban a büntethetőség alsó korhatára bizonyos bűncselekmények esetében 9 év.

Szerdán halálra ítéltek Irakban két külföldi férfit, mert tagjai voltak a terrorszervezetnek: a tunéziai állampolgárságú Mohammed Berriri és a francia Yacine Sakkam beismerte, hogy hűséget esküdtek az Iszlám Államnak, de azt mondták, hogy már megbánták. Sakkam – aki a bíróságon az áldozatai és Irak megbocsátását kérte – a hetedik halálra ítélt abból a tizenegy tagú francia csoportból, amelynek tagjait Szíriában fogták el és januárban kiadtak Iraknak.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter kedden az ítéletre reagálva azt mondta, fokozni fogják a diplomáciai erőfeszítéseket, hogy állampolgárait ne végezzék ki. Hozzátette azt is, hogy a terroristákat meg kell büntetni, de Franciaország elvi alapon ellenzi a halálbüntetést. A külügyminiszter ugyanakkor megismételte: országa nem fogadja vissza az Iszlám Államhoz csatlakozó állampolgárait.