Gyerekek végeznek ki foglyokat az Iszlám Állam videóján
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. augusztus 29. 14:18Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet olyan videót tett közzé augusztus 27-én szombaton, amelyen öt gyerek – köztük állítólag egy brit kisfiú – foglyokat végez ki Szíriában.
A hátborzongató felvételen a gyerekek főbe lőnek öt térdelő, narancsszínű zubbonyt viselő, leborotvált fejű férfit, fogságba ejtett kurd harcosokat. A gyerekek terepszínű katonai egyenruhát viselnek, és pisztollyal végzik ki áldozataikat.
Az egyik fiú – a felirat szerint Abu al-Bara al-Tuniszi, vagyis tunéziai – arabul szónokol a felvételen, újabb erőszakcselekményekkel fenyegetőzik, és azt mondja, hogy csak most kezdődik a kurdok elleni harc. A nevükből ítélve a másik három fiú egyiptomi, kurd és üzbég.
Más forrásból nem lehet megerősíteni a videó hitelességét és azt, hogy az öt gyerek egyike valóban brit.
A londoni külügyminisztérium nem kommentálta a BBC és más brit sajtóorgánumok által közzétett felvételt.
Gyerekek egyre gyakrabban szerepelnek az IÁ propagandafelvételein, amelyekkel a terroristák azt akarják világgá kürtölni, hogy már nevelik a dzsihádra (szent háborúra) a harcosok újabb generációját.