Hangnemváltás a japán háborús évfordulón

A nacionalistának tartott Abe kerülte az olyan, elődei által minden évben elismételt megfogalmazásokat, mint a „mély megbánás" és az „őszinte gyász", ami, ha nem is radikális, de egyértelmű és szándékos hangnemváltást jelent a korábbi évekhez képest.

A beszéd része az Abe hatalomra kerülése óta érzékelhető, tágabb értelemben vett hangnemváltásnak: a konzervatív kormányfőnek deklaráltan elege van abból, hogy Japánnak lépten-nyomon bocsánatot kell kérnie a hét évtizede történt cselekményekért, miközben elődeinél markánsabban hangoztatja, hogy a szigetországnak vissza kell szereznie egykori nagyságát és erejét. E folyamatot a Japán újbóli „militarizálódása" miatt aggódó Pekingben és Szöulban, sőt még egyes washingtoni körökben is gyanakvással figyelik.

Abe retorikáját a mérsékelt és baloldali japánok is elítélik, azt hangsúlyozva, hogy az nemcsak a történelmi tanulságokat hagyja figyelmen kívül, hanem a társadalom alapértékeivel is ellentétes.

A Kínával és Dél-Koreával egy-egy szigetvita miatt már amúgy is feszült diplomáciai viszonyt tovább rontja Abe nacionalizmusa és a történelmi kérdésekkel kapcsolatos érzéketlensége.

Peking és Szöul csütörtökön tiltakozott, miután a japán kabinet két tagja és 70 parlamenti képviselő ellátogatott a tokiói Jaszukuni-szentélybe, Abe pedig ajándékot küldött az imahelynek. A 19. században Meidzsi császár által emelt sintó szenthely két és fél millió japán háborús halott, köztük 14 háborús főbűnös „lelkét" őrzi. Ez utóbbi miatt a szentély sokak szerint Japán ázsiai háborús hódításának, Kína és Korea lerohanásának és megszállásának szimbóluma.

A szentélyt meglátogató politikusok szerint ezzel szemben az imahelyen az országért életüket áldozó emberek előtt tisztelegnek, ahogy teszik azt számos más, gyarmattartói múltú országban is.

Az AFP által a Jaszukuniban csütörtökön megszólaltatott látogatók például egytől-egyig azt mondták: elítélik a háborút és abszurdnak tartják a japán „militarizálódására" vonatkozó félelmeket, csupán elhunyt felmenőik emléke előtt tisztelegtek a szentélyben.

A héten egy másik évfordulót is ünnepeltek a Kelet-kínai-tenger két partján: hétfőn volt 35 éve, hogy Kína és Japán béke- és barátsági szerződést kötött, amely helyreállította a véres múlt és a hidegháborús szembenállás miatt megszakadt kapcsolataikat. Szembetűnő azonban, hogy ez utóbbi évfordulóról mintha mindkét országban megfeledkeztek volna: nagy csinnadratta helyet nagy csend övezte az eseményt.

Sokan ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy Abe gesztusait külföldön – gyakran szándékosan – félreértelmezik.

Bár Abe csütörtökön kevésbé volt bűntudatos, mint elődei, értékrendje egyértelműen kitűnt beszédéből. Azt hangoztatta, hogy Japán a világháború óta a béke útját járja, ott szabadság és demokrácia uralkodik. A kormányfő külföldi útjain – egyébként nem titkoltan részben Japán és Kína értékeinek szembeállítása végett – minden esetben a demokrácia, az emberi jogok és a joguralom fontosságát hangsúlyozza, attól függetlenül, hogy éppen Vietnamban vagy az Egyesült Államokban szólal fel. Az Abe külpolitikáját irányító stratégák alapvetően liberális gondolkodásúak.

Sok kritika éri Abét azért is, mert módosítani akarja a békealkotmányt és annak háborút tiltó kilencedik cikkét. Peking szerint Japán újra „imperialista" hatalommá akar válni. Arról ugyanakkor a bírálók hallgatnak, hogy a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) Abe bábáskodása mellett megszületett alkotmánytervezetében is szerepel a háború tilalma, csupán a hadsereg fenntartását tiltó mondatot törölné el – amely abból a szempontból idejétmúlt, hogy Japán valójában igen erős és korszerű hadsereggel rendelkezik.

Vitathatatlan, hogy Abe történelemszemlélete legalábbis sajátos: korábban tagadta azt a történészek által elfogadott tényt, hogy a japán hadsereg szexrabszolgaságra kényszerített koreai nőket a 20. század első felében; egy tavaszi nyilatkozatában kétségbe vonta, hogy Tokió agressziót hajtott végre a két szomszédos ország ellen; pénzügyminisztere pedig nemrég a nácikkal példálózott az alkotmánymódosítási vitában.

Japán döntéshozók szerint ugyanakkor a kormányfő retorikájának alapgondolata korántsem a militarizmus feltámasztása, hanem annak nyomatékosítása, hogy Japánnak elege van abból, hogy 68 évvel háborús kapitulációja után lépten-nyomon bocsánatért kell esedeznie, miközben azóta a világ legbékésebb országa a hadseregre vonatkozó legsúlyosabb korlátozásokkal, ráadásul a világháborút követő években a japán tőke és technológia egész Kelet-Ázsia gazdasági felemelkedésének az alapját adta.

Egyre többen érzik úgy Tokióban, hogy a történelmi kérdések folyamatos emlegetése „bagoly mondja verébnek", mondván: Kínában a kommunista párt írja a történelmet, s a hazafias tankönyvekből, a tévéből és a sajtóból a mai napig ömlik a Japán-ellenesség.

Másrészt, míg Kína militarizmussal vádolja Japánt, addig Peking hadiköltségvetése az elmúlt két évtized során egy év kivételével mindig 10 százalék feletti összeggel nőtt, míg Tokióé idén emelkedett először 11 év óta, mindössze 0,8 százalékkal.

Abban, hogy Abe hatalomra juthatott, és képes lehet a hadsereg – egyébként már baloldali elődjei alatt megindult – megerősítését véghez vinni, Kína fegyverkezése igen jelentős szerepet játszott. Miközben a kínai propaganda a japán militarizmus rémével riogat, addig Délkelet-Ázsiában egyre több ország vár aktívabb fellépést Japántól Peking ellensúlyozása érdekében – fogalmaznak egyes megfigyelők -, Abét pedig számos olyan helyen tárt karokkal fogadják, amelyet Japán lerohant a második világháború alatt.