Harmincra nőtt a kunduzi áldozatok száma
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. október 26. 11:06Harmincra nőtt a halálos áldozatok száma abban a téves amerikai légitámadásban, amely az Orvosok Határok Nélkül (MSF) által az afganisztáni Kunduzban üzemeltetett kórházat érte október elején – közölte vasárnap honlapján a nemzetközi humanitárius szervezet. Egy héttel ezelőtt még 22 halálos áldozatról számolt be a szervezet, de több súlyos sérült azóta meghalt, köztük az MSF egyik alkalmazottja.
A kórház teljesen romba dőlt. Huszonhét alkalmazott, több beteg és a személyzet további tagjai sérülésekkel túlélték a csapást.
Az amerikai harci gépek légi támogatást nyújtottak az afgán hadseregnek a Kunduz feletti ellenőrzés visszaszerzésére irányuló hadműveletben, miután néhány nappal korábban a tálibok hatalmukba kerítették a várost. Barack Obama amerikai elnök október közepén bocsánatot kért az MSF-től. Az amerikai hadsereg pedig közölte, hogy kártérítést fizet az áldozatok családtagjainak.
John Campbell tábornok, az afganisztáni amerikai és szövetséges erők parancsnoka korábban azt mondta, a támadás az afgán hadsereg kérte, de végrehajtása hiba volt.
Az MSF többször sürgette, hogy egy független nemzetközi bizottság vizsgálja ki az esetet. A jótékonysági szervezet háborús bűncselekménynek tartja a történteket, és csak a vizsgálat lezárása után fogja eldönteni, hogy indít-e pert az ügyben. Az afgán védelmi miniszter egy héttel ezelőtt közölte, hogy Kabul nem támogatja a független vizsgálatot.
A NATO afganisztáni missziójának amerikai parancsnoksága nem sokkal az incidens után elindította a saját vizsgálatát az ügyben, és ez még tart. Közben e parancsnokság felkérte az amerikai szárazföldi hadsereg egyik vezérőrnagyát és két dandártábornokát, hogy mint kívülállók ők is folytassanak le vizsgálatot.