Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Indiába látogatott a kínai védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 4. 15:23

Indiában tartózkodik Liang Kuang-lie (Liang Guanglie) kínai védelmi miniszter – a ritka látogatás célja a kétoldalú kapcsolatok javítása, a kétoldalú együttműködés fokozása.

A politikus magas szintű küldöttség élén érkezett Mumbaiba, s onnan utazik tovább a fővárosba, Újdelhibe, hogy szerdán indiai kollégájával, A. K. Anthonyval tárgyaljon.

Kína maga kezdeményezte a látogatást, amely a Times of India internetes kiadása szerint fontos lépés a kétoldalú védelmi kapcsolatok javítása terén. Bár a két ország közti katonai kapcsolatok általában feszültek, a mostani látogatás és a kelet-kínai Sanghajban megtartott közös hadgyakorlat a légkör bizonyos enyhülését mutatják.

A védelmi miniszterek várhatóan a határvédelemről és jövendőbeli közös hadgyakorlatokról egyeztetnek, de közös szomszédaikat, így Afganisztánt és Pakisztánt érintő témák is előkerülnek majd, akárcsak a 2014-től, a NATO-erőknek a régióból való kivonulása után fellépő biztonsági kihívások.

India és Kína, a két feltörekvő, s egymással határos szuperhatalom viszonya igen összetett. Kereskedelmi kapcsolataik igen gyorsan fejlődnek, de Kína gyanakvással tekint Újdelhi és Washington szoros kapcsolataira, az indiai fővárosban pedig még mindig elevenen él a fél évszázaddal ezelőtt a Himalája hegyei között megvívott határháború. Ez azután robbant ki, hogy India menedéket adott a Pekingben szeparatistának tartott tibeti vallási vezetőnek, a dalai lámának.