Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonáink tovább öregbítették a Magyar Honvédség hírnevét

Szöveg: Szűcs László |  2012. szeptember 4. 14:11

Nagyszerűen hajtották végre feladataikat, és erre büszkék lehetnek! – hangsúlyozta Domján László vezérőrnagy szeptember 4-én, kedden Debrecenben. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka az MH KFOR Kontingens hatodik váltásának visszafogadó ünnepségén vett részt.

A debreceni nagytemplom előtti téren megrendezett ünnepségen Domján László vezérőrnagy elmondta: az itt felsorakozott békefenntartókat – akiknek többsége az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonája – több mint fél évvel ezelőtt, február 6-án, a laktanya sportcsarnokában búcsúztatták el. Azzal a feladattal indították útnak őket, hogy a koszovói biztonsági erők (KFOR) kötelékében folytassák azt a munkát, amit a Magyar Honvédség 1999 óta végez az országban, a térség biztonságáért és a béke megteremtése érdekében.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka hozzátette: amikor a hatodik váltás kiutazott Koszovóba, még érezhető volt az a feszültség, amely néhány hónappal korábban, az albánok és a szerbek között kiéleződött az ország északi részén. Szerencsére a biztonsági helyzet az elmúlt fél évben sokat javult. A most hazatért kontingens legfontosabb feladata az volt, hogy harcászati tartalék erőként ezeken a területeken járőrözzön – fogalmazott a tábornok.

1595940972
„Márciusban, amikor kilátogattam a műveleti területre, a koszovói NATO-parancsnok személyesen gratulált nekem a magyar katonák bátorságáért és felkészültségéért, amelyet a feladatok végrehajtásakor és a kiképzéseken tanúsítottak" – mondta Domján László. A vezérőrnagy külön kiemelte az összekötő és mentorcsoportok munkáját, amelyek a helyi lakossággal való kapcsolattartással erősítették a nemzetközi szervezetek elfogadását, illetve tovább öregbítették Magyarország és a Magyar Honvédség hírnevét.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a műveleti területről hazaérkező katonákat köszöntve elmondta: ha misszióban szolgáló katonákról nem érkezik híradás, akkor tudni lehet, hogy rendben végzik a munkájukat. Szerencsére a hatodik váltás katonáiról csak nagyon kevés információ érkezett haza.

Polyák András alezredes, a hazatérő kontingens parancsnoka a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a magyar katonák az elmúlt fél évben egy portugál−magyar harcászati tartalék zászlóalj részeként dolgoztak. A két nemzet békefenntartói már az első hetekben nagyon jó együttműködést és kapcsolatot alakítottak ki. Ez több szempontból is segítette a munkát, hiszen egy táborban laktak, így nemcsak a műveleti feladatokban kellett együttműködniük, hanem szabadidejükben a kulturális és sportprogramok is közösek voltak.

A műveleti területről hazaérkező katonák visszafogadó ünnepsége elismerések és jutalmak átadásával ért véget. A „Békefenntartásért"  szolgálati jelet minden katona megkapta.

Fotó: Galovtsik Gábor

További képekért kattintson galériánkra!