Irakban a katonák és a rendőrök már megkezdték a parlamenti választást
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. április 28. 19:44Irakban a hadsereg és a rendőrség tagjai április 28-án, hétfőn megkezdték a voksolást a teljes szavazóközösség számára szerdán rendezett parlamenti választáson. Ez az első országos méretű választás Irakban az amerikai erők 2011-es kivonulása óta.
A választáson összesen 22 millióan jogosultak részt venni. A 328 parlamenti képviselői helyre több mint 9 ezren pályáznak. A választás esélyesének a síita miniszterelnök, Núri al-Máliki vezette koalíciót tartják, és várható, hogy maga a miniszterelnök is újabb négy évre (immár harmadik ciklusára) kormányfő marad.
A nyugat-iraki Anbár tartomány egyes részeiben a biztonsági erők és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettől korábban elszakadt Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport sorozatos összecsapásai miatt nem lehet voksolni.
Az arab országban az utóbbi időben megnőtt a felekezetek közötti erőszak. Az ENSZ adatai szerint 2013-ban több mint 8500 ember vesztette életét, és csupán az idei év első két hónapjában több mint 1400-an haltak meg különböző támadásokban. Pénteken robbantások sorozata rázta meg az egyik síita csoport választási nagygyűlését Bagdadban; a merényletben 33-an meghaltak.
A külföldön tartózkodó irakiak már vasárnap is leadhatták szavazataikat, és az első napon mintegy 60 ezren éltek is ezzel a lehetőséggel.