Izrael rakétákkal támadta a szíriai kormányerők egyik állását
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. december 3. 21:14Izrael rakétákkal támadta december 2-án, szombat hajnalban a szíriai kormányerők egyik hadállását Damaszkusz közelében, de a védelmi rendszer elfogta valamennyit – jelentette a szíriai állami média.
A szíriai állami médiát idéző első hírügynökségi jelentésekből nem volt világos, hogy állítólagosan hány rakétát lőttek ki az izraeliek, és hogy a védelmi rendszer hányat semmisített meg.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (ODSDH) nevű független aktivistahálózat úgy számolt be az esetről, hogy valószínűleg izraeli rakéták találták el a szíriai kormányhadseregnek vagy szövetségeinek az egyik fegyverraktárát Damaszkusztól délnyugatra, ugyanis robbanásokat lehetett hallani a fővárosban abból az irányból.
A nagy-britanniai központú, de szerte Szíriában megfigyelőkkel rendelkező csoport úgy pontosította a létesítmény helyét, hogy az al-Kiszva település mellett található. Emberéletben esett kárról nem érkezett jelentés. Az izraeli hadsereg szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.