Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japán felkészült a legrosszabbra Észak-Korea fenyegetőzései miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 4. 20:53

A japán kormányszóvivő április 4-i, csütörtöki bejelentése szerint Tokió „felkészült a legrosszabb eshetőségre” is Phenjan folyamatos fenyegetései és provokációi fényében, miközben a védelmi miniszter közölte, hogy Japán az Egyesült Államokkal együttműködve válaszolni fog egy esetleges észak-koreai rakétakilövésre.

Szuge Josihide kormányszóvivő elmondta: Tokió Washingtonnal és Szöullal együttműködve szoros figyelemmel követi az észak-koreai eseményeket, miután Phenjan állítólag egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát helyezett át Japán felé néző keleti partvidékére.

Az esetleges rakétakilövéssel kapcsolatban Onodera Icunori nemzetvédelmi miniszter csütörtökön leszögezte: Japán „felkészül a válaszadásra".

Onodera emellett arra utasította beosztottjait, hogy fokozzák a hírszerzést és az Egyesült Államokkal való együttműködést az észak-koreai fejleményekkel kapcsolatban.

A miniszter szerint Tokió a rakétaelhárítás terén is egyeztetéseket folytat Washingtonnal, miután a Pentagon bejelentette, hogy elfogórakétákat telepít Guam szigetére az elkövetkezendő hetekben.

Ivaszaki Sigeru tábornok, japán vezérkari főnök pedig arról számolt be, hogy a miniszter utasítására a hadsereg megkettőzi hírszerzési tevékenységét, és intenzívebbé teszi az információmegosztást az Egyesült Államokkal.

Szuga kormányszóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy Kínára és Oroszországra „fontos szerep" vár az Észak-Koreával kapcsolatos feszültség enyhítésében.

A bezárkózó kommunista rezsim a héten bejelentette, hogy újraindítja minden atomlétesítményét, lezárta a Dél-Koreával közösen üzemeltetett keszongi különleges gazdasági övezetet, valamint atomcsapással fenyegette meg Szöult és Washingtont. Phenjan korábban Japánban lévő amerikai bázisok elleni támadást is kilátásba helyezett.