Különleges gyorsreagálású erőt állítanak fel Litvániában
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. október 14. 13:55A litván hadseregen belül különleges gyorsreagálású alakulatot hoznak létre, amelyet békeidőben vetnének be a balti országgal szembeni nem hagyományos háborús fenyegetés esetén – jelentette be október 13-án, hétfőn Jonas Zukas vezérőrnagy, a litván hadsereg parancsnoka.
Lesznek benne katonai felderítők, tüzérségi, harcbiztosítási, légvédelmi, mérnöki és egyéb erők.
Mindkét harccsoportban mintegy 800 katona lesz, az alakulat teljes létszámát pedig két és fél ezer főre tervezik.
Az egységnek szükség esetén két órán belül készen kell állnia. Elhelyezése a fenyegetés mértékétől függ. Alacsony szintű fenyegetés esetén a katonák jelenlegi, állandó alegységük állomáshelyén lesznek ügyeletben.
Ahhoz, hogy lehetővé váljon a hadsereg bevetése az ország területén békeidőben, biztosítani kell a törvényes alapot – hangsúlyozta a vezérőrnagy. A védelmi tárca elképzelése szerint az államfő rendeletben engedélyezné az alakulat bevetését Litvánia területi épségének veszélyeztetése esetén.
A litván hadsereg létszáma jelenleg 10 600 fő.