Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légitámadások Aleppó több negyede ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 12. 11:50

Az észak-szíriai nagyváros, Aleppó több negyedére mértek légicsapásokat szeptember 10-én, hétfőn a kormányerők, aminek következtében legkevesebb öt polgári személy életét vesztette – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.

Hétfőn az erőszakcselekményekben országszerte legalább 27-en haltak meg a szervezet információi szerint. A légitámadások a közel-keleti ország gazdasági fővárosának, Aleppónak a felkelők által megszállt részei ellen irányultak. A londoni központú szervezet elnöke, Rámi Abder-Rahmán az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy az offenzíva következtében számos épület összeomlott. Eközben összecsapások voltak a város déli részén, Amíríja negyedben, ahol egy katona meghalt, egy másik pedig megsebesült.

A SANA hivatalos szíriai hírügynökség hétfőre virradóra arról számolt be, hogy Aleppóban két kórház és egy iskola romba dőlt egy hatalmas erejű robbanás következtében. A helyszíni jelentések szerint a detonációban 27 polgári személy halt meg, köztük orvosok és betegek. A tájékoztatás szerint előző nap este a kormányerők elől hátráló „terroristabandák és zsoldosok" több mint egy tonna robbanóanyagot helyeztek el egy kisbuszban, és felrobbantották a járművet Aleppó egyik sűrűn lakott negyedében. Az OSDH hétfői közlése szerint Damaszkusz egyik tüzérséggel támadott negyedében, Tadamúnban 27 holttestet találtak.

Vasárnap a Szíria-szerte zajló erőszakcselekmények összesen 160 halálos áldozatot (108 polgári személy, 22 felkelő és 30 katona) követeltek – közölte a londoni szervezet.

Címkéktüzér