Lengyelország Tomahawk-rakétákat vásárolna
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. március 13. 17:14A lengyel nemzetvédelmi minisztérium Tomahawk robotrepülőgépek vásárlását vette fontolóra az Egyesült Államoktól vagy más országtól – közölte március 12-én, csütörtökön Tomasz Siemoniak tárcavezető.
Közlése szerint előreláthatólag még az idén elindítják a közbeszerzési eljárást.
Az amerikai gyártmányú, több mint ezer kilométer hatótávolságú Tomahawk robotrepülőgépek hordozására a repülőgépek, a hadihajók és a tengeralattjárók egyaránt alkalmasak.
A lengyel kormány februárban fogadta el azt a törvénymódosítási javaslatot, mely szerint Lengyelország a jövő évtől a hazai össztermék (GDP) legalább két százalékára növeli védelmi kiadásait. Ezzel kapcsolatban Siemoniak akkor bejelentette: a nemzetközi helyzetre való tekintettel jövőre a hadsereget korszerűsítő programra az eddig tervezettnél 800 millió zlotyval (mintegy 58,8 milliárd forinttal) többet szánnak. A lengyel hadsereg 2013 és 2022 között megvalósítandó modernizációs programja több mint 90 milliárd zlotys (6,6 billió forint) költségvetéssel számol.