Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Még az idén visszaszerezhetik Moszult?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 1. 8:19

Joe Votel amerikai tábornok szerint a nemzetközi koalíció által támogatott iraki erők még az idén visszafoglalhatják az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistáitól az észak-iraki Moszult.

Votel tábornok, az amerikai Középső Parancsnokság (Centcom) Közel-Keleten lévő amerikai erőinek főparancsnoka a Pentagon, azaz a védelmi minisztérium videokonferenciáján Bagdadból értékelte a helyzetet augusztus 30-án, kedden. A tábornok szerint Haider al-Abádi iraki kormányfő eltökélt abban, hogy Moszul, amely Irak második legnagyobb városa, még az idén ismét a kormányerők fennhatósága alá kerüljön, és amerikai megítélés szerint ez a cél reális.

„Az én helyzetértékelésem szerint elérhetjük a miniszterelnök által kijelölt célt – fogalmazott a tábornok, és leszögezte: – Már itt vagyunk, valóban a kalifátus szívében."

Joe Votel ugyanakkor azt vetítette előre, hogy „nagyon kemény harcok" várhatók Moszulért, és szerinte a dzsihadisták mindent bevetnek majd, elaknásítják a várost is, a polgári lakosságot élő pajzsként használják majd. „Nagyon nehéz utcai harcok várhatók" – hangsúlyozta.

Az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció két éve harcol Szíriában és Irak északi vidékein az Iszlám Állam ellen. Ez utóbbiak legfőbb iraki fészke Moszul, a valahai Ninive városa.