Megölhették az Iszlám Állam második emberét
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. április 2. 8:10Egy légicsapással megölték Ajad adzs-Dzsumailit, akiről úgy tartják, hogy Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének jobbkeze volt Irakban – tette közzé helyi katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva az iraki állami televízió.
A bagdadi kormány emellett szombaton közleményt adott ki arról, hogy az ország légiereje a szíriai határ közelében fekvő Baádzs nevű északnyugat-iraki településen az Iszlám Állam három célpontját bombázta. A légitámadásban a közlemény szerint 150-200 iszlamistával végeztek.
Az iraki kormány tudni véli, hogy a dzsihadisták Szíriából jöttek át a határon, ami arra utal, hogy a terrorszervezet tagjai még mindig szabadon mozoghatnak a szomszédos országok között.