Menesztette a védelmi minisztert a szlovén parlament
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. április 10. 18:10Menesztette hivatalából április 9-én, csütörtökön Janko Veber védelmi minisztert a szlovén parlament, miután a tárcavezető titkosszolgálati botrányba keveredett és befolyással való visszaéléssel gyanúsították meg.
A szociáldemokrata védelmi miniszter leváltásához vezető botrány abból pattant ki, hogy Janko Veber jelentést készíttetett a katonai hírszerzéssel a szlovén állami Telekom kommunikációs cég esetleges privatizációjának hatásairól. A dokumentum amellett érvelt, hogy a privatizáció nemzetbiztonsági kockázattal járna.
Azt követően, hogy a beszámoló megjelent a védelmi minisztérium honlapján, az ellenzéki pártok azonnal lemondásra szólították fel a minisztert, mert szerintük törvénytelenül bízta meg a katonai hírszerzést a jelentés elkészítésével, és polgári ügyekbe keverte bele a katonai szolgálatot.
A miniszterelnök a múlt héten egy koalíciós válságülés után közölte, úgy döntött, Janko Veber nem maradhat tovább védelmi miniszter, és amennyiben nem adja be lemondását, maga fogja javasolni a parlamentnek leváltását.
Janko Veber már az ötödik miniszter, aki távozik a hat hónapja hivatalba lépett szlovén kormányból.