Öngyilkos merényletet követtek el Kabulban a katonai ellenőrzés átadásának napján
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2013. június 18. 15:57Öngyilkos merényletet követtek el június 18-án, kedden az afgán főváros, Kabul nyugati részén egy afgán parlamenti képviselő otthonának közelében. A robbanásban három civil meghalt, mintegy harminc megsebesült – számolt be a rendőrség.
Egy magát megnevezni nem kívánó rendőrtisztviselő elmondta, hogy a támadás Mohamed Mohakik, az afgán törvényhozás befolyás képviselője ellen irányult. A honatya sértetlenül úszta meg az öngyilkos merényletet.
Egy szemtanú két holttestet látott az utcán, valamint egy szétroncsolódott rendőrautót.
Mohakik a síita hazara kisebbség vezetője, az Iszlám Egység Pártjának vezetője, a Nemzeti Egységfront tagja. Ez utóbbi szervezet az egykori Északi Szövetség tagjait képviseli, akik a 2001-es amerikai megszállás előtt harcban álltak a tálib szélsőségesekkel.
A tálibok ötéves uralmuk alatt az iszlám jogrend (saría) szigorú változatát vezették be, és többek között a hazara kisebbség tagjait is üldözték.
A merénylettel egy időben, csupán néhány kilométerre onnan, Kabul külterületén több száz helyi és nemzetközi tisztviselő gyűlt össze azon a rendezvényen, amelynek keretében a helyi afgán erők országszerte átveszik a biztonsági ellenőrzést a NATO vezette nemzetközi biztonsági erőtől. Az ellenőrzés átadása a terrorizmus visszaszorításának érdekében 12 éve kirobbantott fegyveres konfliktus jelentős mérföldköve, mert azt is jelzi, hogy a szövetséges erők segítségével az elmúlt években kiképzett afgán hadsereg és rendőrség már képes arra, hogy irányítsa tálibok elleni harcot.