Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pakisztán: amerikai légicsapás pilóta nélküli repülőgépről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 23. 10:10

Rakétákat lőtt ki egy amerikai pilóta nélküli repülőgép radikális iszlamistákra Pakisztán északnyugati, Afganisztánnal szomszédos törzsi vidékén; a légicsapásban legalább három ember életét vesztette – közölték pakisztáni titkosszolgálati forrásból.

A beszámolók szerint két rakétával vették célba az iszlamistákat szállító autót Észak-Vazirisztán régióban, amely a tálibok egyik fellegvára.

A pakisztáni kormány többször követelte, hogy az amerikai haderő szüntesse be a légicsapásokat pakisztáni területen.

Iszlámábád szerint az ilyen támadások a kívánttal ellentétes hatást váltanak ki, több okból: egyrészt aláássák Iszlámábádnak azt a törekvését, hogy különválassza a szélsőségeseket a törzsektől, másfelől sérti Pakisztán szuverenitását, esetenként civil áldozatokkal jár és növeli az Amerika-ellenességet a dél-ázsiai iszlám köztársaságban.

Hina Rabbáni Khar pakisztáni külügyminiszter erről a kérdésről is tárgyalt amerikai hivatali partnerével helyi idő szerint pénteken Washingtonban.