Pokolgépes merénylet Afganisztánban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. augusztus 3. 10:42Legkevesebb 29 ember életét vesztette és 64-en megsebesültek egy pokolgépes merényletben az északnyugat-afganisztáni Herát városának egyik síita mecsetjében – közölte augusztus 1-én, kedden Dzsejláni Farhád tartományi szóvivő.
Sajtóértesülések szerint a merénylet a város központi részében történt a helyi síita kisebbség Dzsavadía nevű mecsetjében. A terrortámadásról szóló híreket a Herát tartományi kormányzóság egy másik szóvivője is megerősítette. Az illetékes több mint 30 sebesültről beszélt, s szerinte félő, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet.
Az afgán rendőrség egyik tisztségviselője elmondta: feltehetőleg több támadó is volt, egyikük a testére erősített robbanószert hozta működésbe, míg egy másik kézigránátokat dobott a hívők közé. Hozzátette: a mecset zsúfolásig volt hívőkkel. Szemtanúk beszámolója szerint az öngyilkos merénylő először tüzet nyitott az imádkozókra, és csak azt követően robbantotta fel magát.
A merénylet elkövetőjeként egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett, ugyanakkor az iszlám szunnita ágának radikális értelmezését valló Iszlám Állam helyi ága már többször is megfenyegette a síitákat. A főként az ország keleti felében tevékenykedő szélsőségesek mindenekelőtt az afgán fővárosban, Kabulban követtek el támadásokat síita imaházak és a síita hazara etnikumhoz tartozók gyülekezetei ellen – a radikális iszlamista tálibok a Twitteren közölték: semmi közük a merénylethez.