Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Porosenko megtekintette a tervezett lengyel-ukrán-litván dandár parancsnokságát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 19. 19:10

Lengyelország arra számít, hogy Petro Porosenko ukrán elnök látogatása a tervezett lengyel-ukrán-litván (LitPolUkrBrig) dandár lublini parancsnokságán felgyorsítja az alakulat létrehozását – közölte december 18-án, csütörtökön Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter.

Porosenko lengyelországi látogatásának második, záró napján, csütörtökön megtekintette azokat a helyiségeket, amelyek a jövő év elején érkező 18 ukrán tiszt munkahelyéül szolgálnak majd. Megmutatták neki a parancsnoki zászlóalj felszerelését, a műholdas távközlési rendszert, a mozgatható rádióállomásokat és a szállítási eszközöket.

Siemoniak reményét fejezte ki, hogy az ukrán elnök látogatása felgyorsítja a dandár létrehozását, amelyet jelenleg 2016-ra terveznek.

A lengyel tárcavezető elmondta: az ukrán katonák részvételét a dandárban az ukrán védelmi miniszter jövő héten esedékes lengyelországi látogatása során konkretizálják, és akkor egyeztetnek a litván nemzetvédelmi tárcával is.

A regionális katonai együttműködés megerősítését célzó alakulat lublini parancsnokságán jelenleg a dandár mintegy 50 fős lengyel parancsnoksága működik, valamint a hozzávetőleg 250 katonából álló parancsnoki zászlóalj, amelyhez jövőre litván és ukrán katonák csatlakoznak. A három ország katonái csak a közös hadgyakorlatokon találkoznak, egyébként állandó elhelyezési körletükben tartózkodnak. A közös alakulatot válsághelyzetek kezelésére, különösen az Európai Unió, a NATO és az ENSZ békemisszióiban való részvételre szánják.

A dandár gondolata 2007-ben született meg, a létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot pedig 2009-ben írták alá. Eredetileg 2013-ben érte volna el teljes harckészültségét, a jelenlegi tervek szerint erre két éven belül kerül sor.

A LitPolUkrBrig rendeltetéséről szerdán Bronislaw Komorowski is nyilatkozott a Porosenkóval közösen tartott varsói sajtóértekezleten. A lengyel elnök szerint a dandár a kelet-európai térség NATO-beli felzárkóztatását szolgálná. „Ez nem olyan dandár, mely a Donyec-medencei háborúba indul, hanem az a célja, hogy az ukrán hadsereg olyan tapasztalatokra tegyen szert, melyek a NATO-tagországok hadseregeihez való közeledésben lesznek hasznosak" – mondta Komorowski.

Porosenko a lengyel parlamentben szerdán mondott beszédben megerősítette, hogy Ukrajna NATO-tagságra pályázik, és kijelentette: hazatérése után javaslatot nyújt be a kijevi parlamentnek arra vonatkozóan, hogy Ukrajna mondjon le tömbön kívüli státusáról.