Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin négy ballisztikus tesztrakétát indított el hadászati gyakorlat keretében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. október 28. 9:32

Négy ballisztikus rakétát indított el főparancsnoki minőségében Vlagyimir Putyin elnök az orosz hadászati nukleáris erők hármasának irányítási gyakorlata keretében – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője október 27-én Moszkvában.

A gyakorlatot, amelyben az orosz hadászati nukleáris erők, az Északi és a Csendes-óceáni Flotta és az orosz légi és űrerők nagy hatótávolságú repülőinek együttműködését tesztelték, csütörtök este tartották meg.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint az északnyugat-oroszországi Arhangelszk közelében található pleszecki űrrepülőtérről Topol típusú interkontinentális rakétákat lőttek ki a távol-keleti Kamcsatkán található kurai gyakorlótérre.

A Csendes-óceáni Flotta egyik nukleáris tengeralattjárójáról két ballisztikus rakétával az Ohotszki-tengerről az Arhangelszk közelében lévő Csizsa gyakorlóteret, az Északi Flotta egyik nukleáris tengeralattjárójáról pedig egy ballisztikus rakétával Kurát vették célba.

A hadászati légierő Ukrainka, Engels és Sajkovka bázisáról felszállt Tu-160-as, Tu-95-MSZ és Tu-22M3-as típusú gépeiről manőverező robotrepülőgépeket indítottak Kurára, valamint a Komi Köztársaságban lévő Pemboj és a kazahsztáni Tyerekta gyakorlóterekre.

A védelmi tárca sikeresnek minősítette a hadgyakorlatot, és az összes célpont megsemmisítéséről számolt be.