Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendőrségi épületnél robbantottak Szomáliában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 9. 20:21

Gépjárműbe rejtett pokolgépet robbantottak egy rendőrségi épület közelében Szomália fővárosában, Mogadishuban, legalább három rendőr meghalt – közölték a hatóságok március 9-én, szerdán.

A merénylet elkövetését az as-Shabaab szomáliai terrorszervezet vállalta. A szélsőségesek szóvivője a Reuters brit hírügynökséggel viszont azt közölte, hogy 10 rendőrt öltek meg.

A hatóságok szerint egy második robbanószerkezetet is működésbe hoztak, de a robbanásnak nem voltak áldozatai.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő as-Shabaab gyakran hajt végre terrortámadásokat Szomáliában, célja, hogy megdöntse a nyugati hatalmak által támogatott kormányt.

A terrorcsoport emellett szerdán arról számolt be, hogy hajnalban külföldi kommandósok támadták meg egyik dél-szomáliai bázisukat. A különleges egységek két helikopteren érkeztek, a támaszpont közelében szálltak le.

Abdiasis Abu Musab sejk, az as-Shabaab egyik szóvivője a Reutersnek elmondta, hogy a támadók maszkot viseltek, és külföldi nyelveken beszéltek, amelyeket a szélsőségesek nem értettek. A kommandósok és a szélsőségesek között tűzharc kerekedett, a sejk szerint egy emberük meghalt, de sikerült visszaverniük a támadást. Hozzátette: a kommandósoknál rakétavetők és az amerikai hadseregnél rendszeresített M16-os gépkarabélyok voltak.

A Szomáliában jelen lévő Afrikai Unió békefenntartó misszióját (AMISOM) különböző afrikai országok állampolgárai alkotják. Az Egyesült Államok 2014-ben elismerte, hogy katonai tanácsadóik több éve tevékenykednek titokban Szomáliában.

Az amerikai hadsereg múlt szombaton légicsapásokat mért az iszlamista csoport egyik kiképzőtáborára, s az amerikai védelmi minisztérium közlése szerint több mint 150 terroristával végeztek. Az as-Shabaab megerősítette, hogy támadás érte a szervezetet, de cáfolta, hogy ilyen nagy veszteséget szenvedett volna.