Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Robbanószerkezetet dobtak egy rendőrségi épületre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 25. 13:39

Robbanószerkezetet dobtak egy rendőrségi melléképületre éjszaka a közép-bosznia-hercegovinai Zavidoviciben, senki nem sérült meg, a rendőrség szerint viszont a támadásnak terrorizmusra utaló jelei is vannak.

A klix.ba című boszniai hírportál november 24-ei, keddi beszámolója szerint a rendőrség intenzíven nyomoz az elkövetők után.

Aldin Ahmih rendőrségi szóvivő a sajtónak elmondta, hogy a támadást éjjel negyed egy körül hajtották végre, a rendőrség melléképületén kisebb kár keletkezett.

A boszniai rendőrség kiemelt figyelmet fordít az ügyre, mivel a múlt héten is elkövettek egy támadást, amelyet a terrorizmussal hoztak összefüggésbe. Múlt szerdán Szarajevóban egy fegyveres támadó megölt két boszniai katonát, majd önmagával is végzett. A boszniai kormány ezt követően úgy döntött: megnövelik a biztonsági készültséget az országban.