Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szír lázadók megölték a katonai hírszerzés tábornokát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 18. 14:15

Szíriában lázadók megölték a katonai hírszerzés egyik tábornokát október 17-én, csütörtökön a keleti Deir-ez-Zór tartományban – jelentette az állami televízió.

Dzsamaa Dzsamaát, aki a tartomány katonai hírszerzését vezette, a terület székhelyen ölték meg. A térségben heves összecsapások zajlanak a lázadók és Bassár el-Aszad elnök hadseregének egységei között.

A televízió azt nem közölte, hogy hol és miként végeztek a tábornokkal, de internetes fórumok szerint a dzsihádista lázadókkal való összecsapásban esett el.

Dzsamma volt a szíriai hadsereg egyik legbefolyásosabb tisztje, és fontos szerepet játszott, amikor a szír hadsereg 1976 és 2005 között Dél-Libanonban állomásozott. Őt is kihallgatták a Rafík Haríri volt kormányfő elleni 2005. évi merénylet ügyében folyó vizsgálatban, és az Egyesült Államok felvette azoknak a személyeknek a listájára, akiket terrorcselekmények támogatásával és libanoni zavarkeltéssel gyanúsítanak.