Ukrajna belátható időn belül nem jut el a NATO-csatlakozásig
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. július 17. 15:46Csiki Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) kutatója szerint a jelenlegi geopolitikai helyzetben Ukrajna belátható időn belül nem jut el a NATO csatlakozásig.
Csiki Tamás az M1 aktuális csatorna július 16-ai, vasárnapi műsorában azt mondta: szigorú politikai kritérium leírva nincs, de kimondatlanul mind Grúzia, mind Ukrajna esetében vannak elvárások. Elemzők arra szoktak rámutatni, hogy Oroszországnak részben célja, részben járulékos haszna volt, hogy mindkét ország területi integritása sérült. Amíg ez nem áll helyre, amíg befagyott, illetve aktív konfliktus zajlik az országokban, addig a NATO nem lesz annyira nyitott az országok csatlakozási szándékára, többek között a Washingtoni Szerződés által nyújtott biztonsági garanciák miatt. A kollektív védelem értelmében ugyanis, ha egy tagállamot agresszió ér, akkor a többi tagállamnak meg kell segítenie – magyarázta.
Ha egy olyan ország csatlakozik a szövetséghez, amely már fegyveres konfliktusban áll, az gyakorlatilag borítékolja, hogy a NATO is egy fegyveres konfliktusba kerüljön – fejtette ki a szakértő, hozzátéve: ezt a NATO politikai értelemben igyekszik elkerülni.