Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Varsó szerint Oroszország veszélyesebb, mint az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 18. 7:56

Az oroszok tevékenysége alkalmas országok lerombolására – vélte a lengyel külügyminiszter Pozsonyban, az idei Globsecen, Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumán. Witold Waszczykowski úgy látja, hogy Oroszország az Iszlám Államnál nagyobb fenyegetést jelent Európának.

A politikus ismét reményét fejezte ki, hogy a NATO júliusi varsói csúcstalálkozója megerősíti majd a különböző tagállamok haderőinek jelenlétét a szövetség keleti szárnyán. Amit várunk, az a jelenlét… Ez jelképe lehet a keleti szárny megvédésére irányuló elkötelezettségnek. A léptékről vitatkozhatunk – mondta Waszczykowski a PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint.

Lengyelországban riadalmat keltett az Ukrajnához tartozó Krím félsziget 2014-ben végrehajtott orosz annektálása, majd Oroszország támogatása a kelet-ukrajnai fegyveres szeparatistáknak, ezért máig Moszkva egyik legkeményebb bírálója. Oroszország ugyanakkor azt állítja, hogy jelentős NATO-erőknek a határai közelébe telepítése sérti a NATO-orosz együttműködés 1997-ben aláírt alapító dokumentumát.

Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter Pozsonyban egyetértett abban, hogy az észak-atlanti szövetség kollektív védelmi képességeinek megerősítése lesz a legfontosabb témája a varsói NATO-csúcsnak. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Oroszországot nem szabad elszigetelni.

A Baltikum, ahol “Oroszország folyamatosan teszteli a NATO védelmi képességeit" nyilvánvalóan a feszültség térségévé vált, és a NATO térségbeli tagjai növekvő orosz nyomással szembesülnek – emlékeztette a Globsec résztvevőit Stropnicky, aki a CTK cseh hírügynökség szerint felszólalásában kitért a Svédországot és Finnországot célba vevő erőteljes orosz propaganda veszélyeire is.