Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lakókat telepítettek ki a gránát miatt

Szöveg: Szűcs László |  2010. április 26. 14:15

Több mint száz bejelentést kaptak a 16. héten, azaz április 19–25. között a tűzszerészek, egészen pontosan 113 hívás érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 24 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Sulykovszki Róbert főtörzsőrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 598 bejelentést kaptak.

Három különböző helyszínen is akadt munkájuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek Seregélyesen.

A Fejér megyei településről április 22-én értesítették a tűzszerészeket, hogy a település határában található lucernásban több, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. Az Érsek János törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr a megjelölt területen egy 85 milliméteres páncéltörő gránátot és két, ugyancsak 85 milliméteres repeszromboló gránát maradványt talált. Itt még be sem fejezték a munkálatokat a tűzszerészek, amikor a közelben lévő kaszálón egy 76 milliméteres repeszgránát, valamint egy 82 milliméteres aknavetőgránát került elő. Néhány perccel később pedig a közeli erdős területről jelentették, hogy az arra járók egy 81 milliméteres repeszaknavető-gránátot, valamint egy F1-es típusú kézigránátot találtak. A három helyszínről összeszedett robbanóanyagokat a tűzszerészek egy közelben kijelölt robbantási területen semmisítették meg.

Ugyancsak április 22-én Győrből érkezett a telefonhívás a tűzszerész ügyeletre, hogy a 83-as számú főút közvetlen közelében, a vízelvezető árok tisztítása közben világháborús robbanószerkezet került elő. A Szalai Attila zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr az árokban egy 80 milliméteres, magyar gyártmányú légvédelmi repeszgránátot talált, amelyek a közelben kijelölt helyen megsemmisített.

Április 23-án a Somogy megyei Heresznyére vonultak ki a Magyar Honvédség tűzszerészei, hiszen a település belterületén, kommunikációs kábel fektetése közben, robbanószerkezetet találtak a munkások. A Sulykovszki Róbert főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr szükségesnek tartotta, hogy az érintett útszakaszt száz méter hosszan lezárja, emiatt huszonnégy közeli házból még a lakókat is ki kellett telepíteni. Végül kiderült, hogy egy rossz állapotban lévő, szovjet gyártmányú, 82 milliméteres repeszaknavető-gránát került elő a földből, amelyet a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen semmisítettek meg.