Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Libanonban is megünnepelték a lengyel-magyar barátság napját

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: UNIFIL |  2021. március 25. 14:45

A bajtársi együttműködés évszázadok óta sikeres a két nemzet között, ezt igazolják a közösen végrehajtott feladatok is.

unifil_lengyel_magyar (1)

Március 23-án a Libanonban található, Champ Schamrock táborban ünnepelték a lengyel-magyar barátság napját a két nemzethez, de közös kontingenshez tartozó katonák. Írország, mint vezető nemzet katonáit is meghívták a rendezvényre, amely különlegesnek számított: először kerülhetett arra sor, hogy Libanonban ekkora létszámmal, azaz tizenhat fővel képviselje magát a magyar fél. Bár Magyarország eddig is részt vállalt az ENSZ égisze alatt működő libanoni misszióban (United Nations Interim Force in Lebanon - UNIFIL) - korábban térképészek, tűzszerészek, majd törzstisztek láttak el szolgálatot a műveleti területen - ez az első alkalom, amelyen olyan magyar katonák képviselik hazánkat, akik manőver feladatokat is elláthatnak a lengyel század részeként.

unifil_lengyel_magyar (8)

Az ünnepségen beszédet mondott a lengyel kontingens parancsnoka, aki kiemelte a két nemzet többszáz éves sikeres és bajtársias együttműködését. Elmondta, hogy nagyon elégedett a magyar katonák teljesítményével és már az ősszel megtartott közös gyakorlat is rámutatott arra, hogy a katonák képesek együttműködni és kiválóan látják el szolgálati feladataikat, akár többnemzeti kötelék részeként is.

A magyar fél részéről a Libanonban szolgáló katonai attasé mondott válaszbeszédet, amelyben példaként említette, hogy ez a baráti kapcsolat és bajtársias együttműködés a történelem több korszakában is megvalósult, így az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban is.