Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magasztos célokra vállalkozva

Ünnepélyes eskütétel Szentendrén

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Szováthy Kinga |  2023. október 14. 21:09

Október 13-án 143 Acélkocka tette le katonai esküjét Szentendrén, a Görgey Artúr laktanyában. Az idén augusztus 21-én bevonult állományt Frankó Imre ezredes, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka külön köszöntötte. Az eseményen részt vett dr. Sticz László vezérőrnagy, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka és Márki Miklós alezredes, az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság parancsnoka is.

A történelmi zászlók és az MH Altiszti Akadémia csapatzászlója bevonulásával kezdődött az ünnepség, amely a katonapálya egyik mérföldköve. Az ünnepség központi elemének számító eskütétel során a laktanya alakulóterét teljesen betöltötte a honvédek fegyelmezett hangja, aminek szövegét Höflinger Dániel közkatona mondta elő társainak. Ezután Frankó ezredes külön méltatta a katonákat, majd a kiképzés nehézségéről és a haza szolgálatának jelentőségéről beszélt.

A parancsnok személyesebb hangvételben nyitotta gondolatait, amikor visszaemlékezett saját, szintén Szentendrén tett fogadalmára. Nem pusztán a katona életének felemelő pontjaként jellemezte az esküt, hanem az ország számára is kivételesnek számító magasztos pillanatról beszélt. Felvázolta a magyar történeti múltat, amiben a honfoglalás óta rendre találunk hasonló fogadalomtételeket. Úgy vélte, a felkészített állomány magasztos célokra vállalkozik. Kiemelte, hogy a jelenlévők mennyit dolgoztak a többhetes kiképzés során, hogy a megújuló Magyar Honvédség követelményrendszerének, és a nemzetközileg jelentkező kihívásoknak megfeleljenek. Gratulációból nem pusztán a fiataloknak jutott, a hozzátartozók fontos támogató szerepéről sem feledkezett meg az ezredes.

Kapcsolódó cikkek
bevonuloindex

Bevonultak a jövő acélkockái

2023. augusztus 21. 19:44

Acélkocka_index

Ép testben, ép harcosok

2023. augusztus 29. 9:57

Acélkocka_Csobánka (1)

Tüzérségi tűz!

2023. szeptember 26. 7:50

20230926_Acélkocka_háziverseny_FJ (13) másolat

Versengő acélkockák: erővel előre

2023. szeptember 26. 18:22