Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar bomba az autópálya-építkezésen

Szöveg: Szűcs László |  2009. május 11. 12:20

A tizenkilencedik héten, azaz május 4–10-e között 66 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 21 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül is emberéletet veszélyeztettek.

Bugyi Zoltán őrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 707 bejelentést kaptak.

Május 4-én a Pest megyei Turán, a Bartók Béla úton, az egyik családi ház előtt, útépítés közben világháborús tüzérségi eszközre bukkantak a munkások. Természetesen azonnal értesítették a tűzszerészeket. A helyszínre érkező járőr – Kiss Henrik törzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy 152 milliméter átmérőjű páncéltörő gránát került elő. A veszélyes szerkezetet a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Május 5-én, a főváros X. kerületében, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem udvarán egy szobor talapzatának építése közben találtak egy világháborúból visszamaradt szerkezetet. A riasztott tűzszerész járőr – Strak Vince törzsőrmester vezetésével – a helyszínen megállapította, hogy egy 40 milliméteres, gyakorló légvédelmi repeszgránát került elő, amely nem tartalmazott robbanóanyagot. A szaknyelven nem robbanótestnek nevezett eszközt a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Május 6-án Somogy megyébe kellett kivonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. Ugyanis Kaposfő és Kiskorpád között, a 61-es számú főút 133-as kilométer-szelvényében, az M6-os autópálya építése közben találtak egy második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet. A helyszínre érkező járőr – Lakatos Sándor törzsőrmester vezetésével – egy 50 kilogrammos magyar gyártmányú bombát szállított el a központi gyűjtőbe.