Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar hivatásos katonák az olimpák történetében

Szöveg: Demeter Ferenc |  2008. május 5. 14:19

Egy olyan kiállítás nyílt meg Veszprémben, mely egyszerre állít emléket azoknak a hivatásos katonáknak, akik az újkori olimpiák történetében magyar színekben aranyérmet szereztek. A kiállítást Győr Béla alezredes és Klész László nyugállományú ezredes Magyar hivatásos katonák az újkori olimpiai játékokon című könyve alapján és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által rendelkezésükre bocsátott négyrészes Olimpiai bajnok katonák tablósorozat felhasználásával állították össze a rendezők.

A veszprémi helyőrségi otthonban Kocsis József igazgató-helyettes május 3-án nyitotta meg azt a kiállítást, amit a Magyar Honvédség megalakulásának 160. és a Magyar Légierő megalakulásának 70. évfordulója tiszteletére rendeztek meg. A kiállítás anyagának a nagy részét a Hadtörténeti Múzeum és a HM Központi Levéltár bocsátotta a Honvéd Kulturális Szolgáltató Veszprémi Intézménye rendelkezésére.

Bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy a katonai életnek és a sportversenyek kialakulásának valahol közös gyökerei vannak. A harcosok háborúra való felkészítése a test edzését is igényelte. A dárda eldobása, a nyíl használata, a kardforgatás, a test-test elleni küzdelem, a lovaglás, de több más, a harcokból eredeztethető elem is megjelenik az ókori és az újkori olimpiák versenyszámaiban. A csatákra történő felkészülésben voltak olyan időszakok, amikor a harcosok táborokban várták az összecsapást. Ekkor a saját szórakoztatásukra és a vitézi virtus megmutatására rendeztek versenyeket, viadalokat. Később szabályokat fogalmaztak megazért, hogy a teljesítmények összehasonlíthatók legyenek és a küzdelmek azonos feltételek között legyenek megvívhatók.

Kocsis József kiemelte, hogy a sport katonai hagyományai miatt fontos most az olimpia évében megemlékezni azokról a katonákról, akik sportteljesítményük által is maradandót alkottak. Az első honvédtiszt hazánk színeinek képviseletében 1900-ben Párizsban lépett először pástra. Azóta sok év telt el és ez alatt az idő alatt megrendezett 25 nyári olimpiai játékokon több mint 120 hivatásos katona indult el a nemzeti színekben. Ebből 30 fő volt az aki, egyéniben vagy csapatban a dobogó legfelső fokára állhatott és ott hallgathatta végig a nemzet himnuszát. Összesen 49 fő szerzett valamilyen érmet és húzták fel a tiszteletére külföldön a magyar zászlót.

1595876115
A hosszú évek e győzelmek fényeit nagyon megkoptatták és méltatlanul kerültek elfeledésre az akkori híres nevek. Nekünk, az utókornak kötelességünk feleleveníteni ezeknek a sportoló katonáknak a neveit, bemutatva őket a jelenkornak.

Ezért szervezeték ezt a kiállítást, remélve azt, hogy a fiatalok itt is találkozva ezekkel a nevekkel, még sokáig fognak emlékezni az egykori nemzeti bajnokokra.

Persze korábban is akadtak már méltó megemlékezések katonai olimpiai bajnokainkról. 2003. február 26-án került sor a HM Kulturális és Szabadidő Központban, a Stefánia úton Győr Béla őrnagy és Klész László nyá. ezredes „Magyar hivatásos katonák az újkori olimpiai játékokon" című könyvének bemutatására, mely e kiállítás összeállítói számára is zsinórmértékül szolgált.

A bemutatón megjelent Borkai Zsolttól Grosics Gyulán keresztül Varga Jánosig bezárólag 25 könyvben szereplő bajnok, érmes és résztvevő. A könyv összesen 1700 darabos kiadásban készült, hogy az MH minden könyvtárába és sportversenyére eljusson.

A könyv megjelenése után 2003. június 20-án, a Magyar Olimpiai Akadémia 40. vándorgyűlésén „Hivatásos katonák az olimpiákon" címmel élmények, riportok hangzottak el Grosics Gyula, Hevesi István, Szondy István, Varga János és Simon János tolmácsolásában a 184 fős közönség előtt.

2004. szeptember 29-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Díszudvarán felavatásra került a „Magyar katona olimpiai bajnokok" emléktáblája, melyet Dr. Komor Levente, a HM akkori humánpolitikai helyettes államtitkára avatott fel, méltatva az alapjául szolgáló könyvet. Az avatáson részt vettek a táblán szereplő, élő olimpiai bajnokok.

2006. április 1-jén, a Magyar Olimpiai Akadémia 46. vándorgyűlésén, a HM HIM Dísztermében Győr Béla alezredes előadást tartott a „Magyar hivatásos katonák az újkori olimpiai játékokon, különös tekintettel a téli olimpiákra" címmel a több mint 200 fős közönség előtt.

Olimpiai Bajnokaink:

Benedek Gábor hadnagyKét olimpián indult öttusázóként, 1952-ben tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert öttusa csapatnak. Egyéniben itt ezüstérmes.

Berczeller Tibor őrnagyHárom olimpián indult vívóként, 1936-ban Berlinben, 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben is a győztes kardcsapat tagja.

Berti László ezredesKét olimpián vett részt vívóként 1912-ben Stockholmban az aranyérmes kardcsapat tagja, 1924-ben csapatban ezüstérmet szereznek.

Bolvári Antal hadnagyVízilabdázóként az 1952-es és az 1956-os olimpiákon az aranyérmet szerzett csapat tagja.

Borkai Zsolt alezredesSzöuli olimpián 1988-ban lólengésben szerzett aranyérmet.

Bozsik József ezredesAz 1952-es helsinki olimpián győztes labdarugó válogatott jobb fedezte.

Budai II. László alezredesAz 1952-es olimpián győztes labdarugó csapat jobbszélsője.

Czibor Zoltán őrnagyAz 1952-es olimpián győztes labdarugó csapat balszélsője.

Grosics Gyula ezredesAz 1952-es olimpián győztes labdarugó csapat kapusa.

Kocsis Sándor őrnagyAz 1952-es olimpián győztes labdarugó csapat tagja.

Lóránt Gyula századosAz 1952-es olimpián győztes labdarugó csapat középhátvédje.

Puskás FerencdandártábornokAz 1952-es olimpián győztes labdarugó csapat csatára.

Harangi Imre hadnagyAz 1936-os olimpián ökölvívás, könnyűsúly számában nyert olimpiai bajnokságot.

Hevesi István ezredesKét olimpián vett részt vízilabdázóként, 1956-ban olimpiai bajnok, 1960-ban bronzérmet szerez a csapattal.

Kárpáti Rudolf vezérőrnagyHatszoros olimpiai bajnok kardvívó. 1948-ban Londonban és 1952-ben Helsinkiben csapatban, 1956-ban Melbournben és 1960-ban Rómában egyéni és csapat első helyezést ért el.

Komora Imre ezredesAz 1964-ben, Tokióban aranyérmet szerzett labdarugó válogatott tagja.

Kovács A. Pál dandártábornok Öt olimpián vett részt és hat aranyérmet szerzett. 1936-ban, 1948-ban, 1956-ban, 1960-ban kard csapatban, 1952-ben egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok.

Martinek János őrnagyAz 1988-as szöuli olimpián öttusa egyéniben és csapatban nyert aranyérmet.

Mészáros Ervin százados1912-ben a stockholmi olimpián a kardcsapat tagjaként nyert aranyérmet.

Nagy Ernő alezredes1932-ben a Los Angelesben a kardcsapat tagjaként nyert olimpiai aranyérmet.

Papp Bertalan alezredes1948-ban és 1952-ben tagja az olimpiát nyert kardcsapatnak.

Pézsa Tibor ezredes1964-ben kard egyéni olimpiai bajnok, ezen kívül még két olimpián indult és szerzett érmeket.

Piller-Jekelfalussy György alezredes1932-ben a kard egyéniben és a kardcsapat tagjaként szerez aranyérmet.

Rády József vezérőrnagyKét olimpián vett részt, 1928-ban a győztes kardcsapat tagja.

Schenker-Ozoray Zoltánezredes1912-ben Stockholmban az olimpiai bajnok kardcsapat tagja, ezen kívül még két olimpián képviselte hazánkat.

Szondy István hadnagy1952-ben tagja az olimpiai bajnokságot nyert öttusa csapatnak és részt vett még az 1948-as és a 1956-os olimpiákon is.

Takács Károly alezredes1948-as, valamint az 1952-es olimpiákon aranyérmes sportlövő, az ötalakos gyorspisztoly számban és részt vett az 1956-os olimpián is.

Tersztyánszky Ödön ezredes1928-ban kard egyéniben és csapatban olimpiai bajnok.

Varga János ezredesHárom olimpián vett részt birkózóként. 1968-ban Mexikóvárosban a kötöttfogásban nyert aranyérmet.