Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2010/04.

2010. március 25. 8:33
1595898955
PUBLICISZTIKA

    Oscar-díjas tűzszerészek

      A bombák földjén nem könnyen emészthető film. Már eleve az sem szokványos, hogy valaki egy hadsereg speciális képességről szóló filmmel ilyen komoly sikert érjen el. Hat Oscar-díj, köztük a legjobb film díja – nem is emlékszem, hogy háborús film mikor kapott utoljára ilyen komoly elismerést.

NAGYVILÁG

    Sokarcú ország

      Valóban kevés országnak van annyi arca, mint az Iráni Iszlám Köztársaságnak. Megtaláljuk a felvilágosult, ellenzéki diákokat, akiknek jó része nyugati egyetemeken tanult, vad partikat a felső tízezer villáiban kevés csadorral és sok whiskyvel, és ott van Ahmedinedzsád elnök nukleáris fenyegetése Izraellel és az USA-val kapcsolatban.

    Stratégiaváltás

      A 2009. karácsonyi merényletkísérlet azt is megmutatta, hogy napjainkban az USA, illetve a nemzetközi közösség másképpen próbálja kezelni a jemeni problémát, mint a Bush-érában. Az amerikaiak nem küldtek csapatokat Jemenbe (pedig ez volt az első reakció a merényletre), a problémát a szövetségesekkel, nemzetközi szervezetekkel és a térség országaival közösen akarják megoldani.

    Operation Moshtarak

      Elfoglalni, megtartani, építeni – ez a hármas jelszó jelöli ki azt az utat, amelyet az ISAF és az afgán erők a Moshtarak-hadművelettel követni akarnak. Kérdés: lesz-e elég idő és kitartás?

    Átformálás

      Az MH KFOR Kontingens második váltása 2010. február 23-a óta teljes létszámmal és felelősséggel dolgozik a számukra kijelölt hadműveleti területen. Azon a területen, ahol 2010-ben komoly változások várhatók…

HADAK ÚTJÁN

    Mátyás stratégiája

      Amikor 1456. augusztus 11-én a Nándorfehérvár alatti táborban Hunyadi Jánost is elragadta a pestis, vele eltűnt az a katonai stratégiai is, amit képviselt. Nevezetesen, hogy támadó hadjárattal, nyílt csatában próbálja útját állni az Oszmán Birodalom terjeszkedésének.

    Végjáték

      A náci Németország 1945 első hónapjaiban a totális összeomlás szélére sodródott, ám Hitler és fanatikus követői még mindig valamiféle csodára vártak. Abban reménykedtek, hogy az egymás iránti gyanakvás és bizalmatlanság megbontja a szovjetek, illetve a nyugati hatalmak egységét. Ezzel súlyosan alábecsülték az ellenük létrejött koalíció elszántságát.

SEREGSZEMLE

    Az információ hatalom

      A parancsnokok csupán „egy" valamire kíváncsiak mindig: az ellenség hol, mikor és mit csinál, éppen mire készül… S miután egyetlen parancsnok sem szeret „sötétben tapogatózni" hadműveletei tervezésekor, kiküldi hát felderítőit: ugyan szedjétek már össze ezt a „pár" információt.

    Hajdanvolt felderítők

      Álruhába öltözött „fürkészők", lovas portyázók, motorizált információszerzők és „égből pottyant", percíziós bombákat célra vezető különleges alakulatok: bárminek is nevezték a különböző korokban a parancsnokoknak információkat szállító katonákat, felderítői nélkül még a legnagyobb stratéga is csak „félkarú óriás" volt.

    Misztikum és valóság

      A felderítőket és szakmájukat csaknem minden korban sajátos misztikum övezte. A valóban kivételes felkészültséget igénylő, tényleg embert próbáló szakma köré fonódó misztikumot azonban sokszor csak a „kocsmai ejtőernyősök" (akiknek ugrásszáma minden „műintézmény-látogatással" egyenes arányban nőtt), illetve a szakma körül „sertepertélő" katonák legtöbbször hallomáson alapuló „visszaemlékezései" teremtették.

    Különleges felderítés

      Iraki Scud-rakétákra vadászó, tálib és al-Kaida-vezetőket elfogó/megsemmisítő, bombázókat célra vezető, önállóan ténykedő csoportok. 2001. szeptember 11-e óta nem csak a hollywoodi filmekből ismerjük a különleges erőket. De hogy kik-mik valójában ezek a mindig a háttérben, ám roppant hatékonyan működő erők, azt a dolog természetéből fakadóan a közvélemény már kevésbé tudja.

    Gyorsreagálók

      Ha kell, gyalogosan szivárognak át az ellenséges vonalakon, de kirakhatják őket helikopterből is, vagy éppen az égből érkeznek ejtőernyővel, esetleg búvárként a víz alól. Az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj felderítői valóban univerzális katonák.

HADITECHNIKA

    Nagymacskák kerekeken

      Az afganisztáni harci tapasztalatok nyomán, Magyarországon is nagyobb figyelmet kapott és kap a nagyobb védelmet nyújtó gumikerekes járművek kategóriája. Rövid idő alatt két jármű is „betette kerekeit" Magyarországra: a Force Protection cég Cougar-ja, valamint könnyebb Cheetah járműve.

    Légi kamionok

      Ha katonai teherszállító repülőgépekről hallunk, akkor többeknek a híres C–130 Hercules vagy a Pápán már megszokott látványnak számító C–17-esek jutnak az eszébe. A „nehézsúlyú" bajnokok mellett azonban nem kevésbé fontosak azok a típusok sem, amelyek kisebb terhek rövidebb távolságokra történő szállítására szolgálnak.

    Pontosabban és gyorsabban

      Az elmúlt években igen elterjedtek a kézi lőfegyverek alkalmazását segítő kiegészítő eszközök, amelyekkel jelentősen növekedett a harcászati hatékonyság. Ezeket egyes esetekben gyárilag építik a fegyverre, de mód van az utólagos felszerelésre is.

    Örökösök

      Az akkor még egy hajtóműves, V–8-as jelű prototípus 1961. júliusi felszállásakor senki sem sejthette: a világ egyik legsikeresebb taktikai szállítóhelikopter-típusa emelkedett a levegőbe. Pedig a Mi–8/Mi–17 család legifjabb tagjai a mai napig modern, korszerű és igen hatékony típusként gördülnek le a gyártósorról.

HÁTORSZÁG

    Vigyázzmenet

      Rémálom… A Magyar Néphadsereg hajdanvolt díszszemléinek minden rendű és rangú szervezője, rendezője, a díszzászlóaljak négyszögeiben, vigyázz-menetében percenkénti százhúsz lépést levágók, az ágyúval, harckocsival, rakétával másodpercre-milliméterre meghatározott rendben vonulók egy szálig izzadva riadnának fel, ha álmukban felbomlanának a sorok, az átló nem lenne elég srég, a járművek ferdére vennék az egyenest.

    Repülő erődök

      A Mi–24-es (NATO-kód szerint Hind – Szarvastehén) harci helikopterek négycsövű, 12,7 milliméteres géppuskáikkal, (illetve modernizált változatuk két harmincmilliméteres gépágyúval), nem irányított és irányított rakétáikkal, már önmagukban is komoly tűz- és elrettentő erőt képviselnek. Ha pedig fedélzetükre veszik a különleges vagy a gyorsreagálású (légi szállítású) erők katonáit is – két 7,62 milliméteres géppuskájukkal megerősítve –, valóságos „légi erőddé" válnak.

    A hős alakulat

      Volt egy olyan hadszíntere a második világháborúnak, amely véres valójában, kegyetlenségében, a harcok időtartamában felülmúlta az európait. Mégis kevesebb szó esik Délkelet-Ázsiáról, a Csendes-óceán szigetvilágáról.

    Hullámok és hullámhosszok

      Bajosan állíthatnánk, hogy a folyami flottilla, illetve a rádiófelderítés története közeli rokonságban van egymással. A Zrínyi Kiadó gondozásában az említett témákban megjelent két kötetet most mégis egyetlen írásban mutatjuk be.

    Emlékcsata

      Magyar és német vezényszavak pattognak a levegőben. Lengenek a hadi és országzászlók, a szolnoki Kossuth tér lónyerítéstől hangos. A vékony hólepel és a tér díszköveit borító jégréteg (a sarkon álló óra alatt a teljesen valótlan plusz 7 Celsius-fokot mutatja a hőmérő…) lassan megadta magát a bágyadt napsütésnek. Készülődünk az ütközetre.

    Népszerű apróság

      A világ hadseregeiben – amerikai hatásra – a Nagy Háború végén kezdett elterjedni egy aprócska textildarab, a karjelzés, amely napjainkra a katonai identitás talán legnépszerűbb nemzetközi jelévé vált.

    Számháború

      Genfben, a Nemzetek Palotája leszerelési üléstermének bejáratánál négy évtizeddel ezelőtt a következő felirat volt olvasható: „Az országok vagy leszerelnek, vagy elpusztulnak." Talán túl kategorikus volt ez a megfogalmazás, de a fegyverkezés és a nukleáris fegyverek akkori szintjén, a parázsló válsággócoktól terhes nemzetközi helyzetben igencsak elgondolkodtató volt.

    Irány Tobruk!

      A második világháború észak-afrikai hadszíntere minden szempontból különleges volt. Az utak, az utánpótlásvonalak állapota és a zöld növényzet hiánya bizony átírták a puskaporos forgatókönyveket.

    Szükségből erény

      Az 1998-ban létrehozott Drégelypalánk Alapítvány és a Sugárkankalin Egyesület minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a történelmi hagyományok ápolásának megteremtsék „materiális feltételeit" is. Így az elmúlt években különféle pályázatokon már mintegy kétszázmillió forintot nyertek, amelyet a vár régészeti feltárására, állagmegóvására, a falak helyreállítására költenek.

    Hadikrónika

      A hónap hadtörténelméhez kapcsolódó kérdésünk: 1951. március 22-én hunyt el az a legendás magyar felfedező, akinek szolgálatait a második világháború észak-afrikai harcai során Erwin Rommel is igénybe vette, nevét azonban nem ez, hanem Anthony Minghella kilenc Oscar-díjjal jutalmazott alkotása, Az angol beteg tette világszerte ismertté. Ki volt ő?