Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar katonai emlékmű lesz Nagyváradon?

Szöveg: tortenelemportal.hu |  2009. november 5. 9:28

Államközi megállapodás körvonalazódik egy Nagyváradon felállítandó első és második világháborús katonai emlékműről, jelentették be Sárközi Zoltán és Pásztor Sándor, váradi helyi tanácsosok.

A két politikus szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ezúttal magánszemélyként utaztak tíz nappal ezelőtt egy nyolcfős delegáció élén a doberdói első világháborús emlékhelyekhez, ahol elhelyezték koszorúikat. Szlovéniában is jártak, ahol meglátogatták Európa legnagyobb első világháborús múzeumát. Az évek óta tartó rendszeres emlékhely-látogatásnak konkrét hozadékai is körvonalazódnak.Sárközi és Pásztor egyik civil kezdeményezése az, hogy a San Martinoi Múzeumban kialakítsanak egy nagyváradi sarkot azzal a céllal, hogy a hadászati eszközök, a harctereken talált tárgyak kiállítása mellett bemutassák azt, hogy nem személytelen hadseregek, hanem hús-vér emberek álltak egymással szemközt a háborúban.

A két helyi tanácsos bejelentette, hogy alakulóban van egy magyar–román államközi megállapodás arról, hogy a nagyváradi Rulikowsky temetőben az első és a második világháborúban elesett magyar katonáknak állítsanak emlékművet. „Elhoztam a doberdói csatamezőről, a nagyváradi emlékhelytől tíz lépésnyire talált szikladarabot, szeretném, ha ezt is beillesztenék majd az emlékműbe" — mondta a sajtótájékoztatón Sárközi Zoltán, miközben a kődarabot mutatta.

Bejelentették, hogy december elején a doberdói harcokról írt monográfiát szeretnék bemutatni Nagyváradon is, és jövőre el szeretnék hozni Nagyváradra a Doberdó-Isonzó völgyi csatákról az ezeken az emlékhelyeken működő múzeumok fényképgyűjteményét.

1595893209