Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar-svéd védelempolitikai igazgatók konzultációja Budapesten

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2021. szeptember 29. 11:22

Dr. Németh Gergely, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára munkalátogatáson fogadta Johan Lagerlöf svéd védelempolitikai igazgatót. A megbeszélésre a korábbi magyar-svéd kétoldalú konzultációkon azonosított feladatok részletes áttekintése érdekében került sor Budapesten, szeptember 28-án.

LALA4554

A látogatás napján Szabó István honvédelmi államtitkár udvariassági látogatáson fogadta a svéd védelempolitikai igazgatót a Honvédelmi Minisztériumban. A megbeszélés kezdetén a honvédelmi államtitkár köszönetet mondott a svéd félnek a kecskeméti repülőnapon való részvételért. A rövid beszélgetés során kitértek a Nyugat-Balkán biztonságát, illetve az Afganisztánt érintő legfontosabb kérdésekre, valamint a Mali térségében folyó európai békefenntartó műveletekre is.

LALA4585

A védelempolitikai igazgatók közötti konzultáción Németh Gergely hangsúlyozta: Magyarország számára – földrajzi elhelyezkedése miatt – elsődleges prioritás a Nyugat-Balkán biztonsága és stabilitása, ugyanakkor hazánk elkötelezett az Európát déli irányból fenyegető kihívások kezelésében való aktív részvétel iránt. A jelenlegi globális és regionális instabilitás negatívan befolyásolja országaink biztonságát, a keleti és déli irányú fenyegetések kezelése széleskörű nemzetközi együttműködést igényel.

A védelempolitikai igazgatók egyetértettek abban, hogy kontinensünk biztonsága szempontjából alapvető tényezőnek tekintendőek a transzatlanti kapcsolatok. A kihívások kezelésében a regionális, illetve az Európai Unió és NATO szintű kooperáció kulcsszerepet tölt be, az egyes szinteken történő tervezési folyamatoknak (Stratégiai Iránytű és Stratégiai Koncepció) koherenssé kell válnia.

A megbeszélés során a felek kölcsönösen tájékoztatták egymást a haderőfejlesztési terveik fő irányairól. Kétoldalú kapcsolataink vonatkozásában megerősítették, hogy országaink a védelemi együttműködés és védelempolitika területén kölcsönös stratégiai partnerként tekintenek egymásra, és elkötelezettek a fennálló együttműködés sikerességének fenntartásában és további bővítésében. Ennek fő területeiként többek között az európai védelempolitikában gyakorolt álláspontok egyeztetését, a műveleti szerepvállalások során szerzett tapasztalatok cseréjét, illetve a gyakorlatokon való közös részvételeket nevezték meg, amely a későbbiekben tovább bővíthető képzéseken való kölcsönös részvételekkel, illetve oktatók, szakértők és egyetemi hallgatók cseréjével is.

LALA4638

Magyarországi programja során Johan Lagerlöf  a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán előadást tartott a svéd biztonság- és védelempolitika prioritásairól és azok történelmi gyökereiről az egyetem biztonság- és védelempolitikai szakos valamint nemzetközi hallgatói részére, akik személyesen tehették fel kérdéseiket a téma vonatkozásában a svéd védelempolitikai igazgatónak. Az előadást megtisztelte jelenlétével Svédország budapesti nagykövete, Dag Hartelius is.

A felek a konzultáció folytatását és az együttműködés erősítését nevezték meg elsődleges célként, a következő felsővezetői – miniszteri – szintű megbeszélés a jövő év első felében tervezett.