Már a Dunával is harcolnak a katonák

Nem kell sokat keresni az árvízi védekezésre kirendelt katonákat. Mint minden alkalommal, amikor a Duna árad, a szőnyi vasútállomás környékén van az „első számú gyülekezőpont", és innen kell elkezdeni a töltés magasítását. Az ideiglenes gát egészen Komáromig tart, csaknem öt kilométer hosszan kígyózik a sínpárok mellett. Kettő, néhol három homokzsákot kell egymásra rakni, hogy a medréből kilépő és az árteret elöntő víz nehogy elmossa a töltést. Ebben az esetben ugyanis nemcsak a Budapest és Győr közötti vasúti fővonalat, hanem Magyarország első számú nemzetközi vonalát is le kellene zárni napokra, felbecsülhetetlen káoszt és kárt okozva ezzel a közlekedésben. Mindez természetesen nem történhet meg.

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandártól érkezett csoport – ahogy katasztrófavédelmi szaknyelven hívják: romeltakarító, kézimunkát végző munkacsoport – katonái most éppen pihennek. Körülbelül ötvenen vannak. Nem sokkal korábban tették a helyükre azokat a homokzsákokat, amelyeket a szomszédos, almásfüzitői vasútállomás teherrakodóján töltöttek meg az önkéntesek, ügyelve arra, hogy mindegyik zsákba három, maximum négy lapát föld kerüljön. Így ugyanis éppen akkora lesz a súlya, hogy a töltésmagasítást végző katonák kényelmesen meg tudják emelni. Persze tizenkét óra alatt több száz zsákot – szerény számítások szerint is több tonnát – kell megmozgatni egy-egy embernek, ami természetesen „borítékol" egy alapos, egész testet átjáró izomlázat másnapra.

Az ideiglenes védmű lassan, de biztosan épül. Az öt kilométeres ideiglenes töltésből eddig még csak pár száz méter van kész, de a hamarosan befutó újabb vasúti szerelvénnyel ismét több ezer homokzsák érkezik. Addig azonban van idő egy kicsit anekdotázni. A csoportban akad olyan egyenruhás, aki már a harmadik árvizet kezdi itt Komárom és Szőny között: 2002 augusztusában, majd 2006 márciusában is ez a helyszín volt az első állomás az árvízvédelem során. Aztán négy évvel ezelőtt bejárták az egész országot, a dunai árhullámot is végigkísérték egészen a Dunakanyarig, majd utána a Körösre és a Tiszára is mentek segíteni a védekezésben. A 2002-es munka pedig azért lesz örök emlék – meséli társának az egyik katona, miközben egy üveg ásványvizet emel a szájához –, mert azon az éjszakán rendelték ki őket, amikor a Zalaegerszeg 1:0 arányban megverte a Manchester United-ot a Puskás Ferenc Stadionban. A gólt a kimondhatatlan nevű Koplárovics Béla szerezte.
Mondani sem kell, hogy találékonyak voltak a bakák, hiszen nem láthatták ugyan a meccset, de zsebrádiókon sokan hallgatták a közvetítést, és a gól után mintha még a munka is könnyebben ment volna… Most pedig újra itt vannak, bár hiába van náluk zsebrádió, hiszen a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság még kezdődött el.

Innen néhány kilométerrel távolabb, a Komárom-Komárno közötti határhíd szomszédságában az MH Összhaderőnemi Parancsnokság katonái pakolják a zsákokat. Ide éppen most fut be egy vasúti szerelvény, roskadásig megrakva homokkal töltött jutazsákokkal. Az ideiglenes töltés több száz méter hosszan fehérlik párhuzamosan a sínekkel. A víz pedig már a töltésláb alját nyaldossa, így percre sem lehet megállni.
Fárasztó munka ez, sokan már félmeztelenül dolgoznak, csak az őrnagyi, alezredesi rendfokozattal feldíszített Bocskai-sapkájukat hagyják a fejükön, hogy megvédje őket a napszúrástól. „Odafönn" ugyanis kegyetlenül begyújtottak, árnyékban is harminc fok közelébe kúszik fel a hőmérő higanyszála. Az izzadtságtól átázott, zöld színű katonapólók az áradó Duna vizében álló fák ágain száradnak. Rengeteg flakon fogy az ásványvízből is, szerencsére az utánpótlás már a helyszínen van, több csomagnyi félliteres kiszerelésű innivalóval közeledik néhány egyenruhás.

Jégkrém és zsíroskenyér

– Nagyon örülünk annak, hogy ideértek a katonák. Amióta elkezdtek dolgozni, meglódult a munka – mondja Kánai Dezső, a szakasz védelemvezetője. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakembere úgy tudja, hétfőig még közel 120 centit emelkedik majd a Duna, ezért feltétlenül szükséges megemelni a töltést, ellenkező esetben az áradat könnyen elmoshatja a pályát. Ha ezzel a tempóval folytatódik a munka, akkor vasárnap délutánra elkészül az ideiglenes töltés, s nyugodtan várhatják a hétfő délelőttre jósolt tetőzést. Aztán az ár levonulása után következhet a takarítás és a fertőtlenítés. Persze ez ebben a pillanatban még nagyon a távoli jövő.

A védelemvezető azért is szeret az egyenruhásokkal dolgozni, mert – mint mondja – lehet rájuk számítani, nem a könnyebbik végéről fogják meg a munkát. Nem úgy, mint a helyiek közül néhányan, hiszen sajnálatos tény, hogy amíg meg nem érkezett a honvédség, addig néhány helyi önkéntes pakolta a zsákokat, azóta azonban eltűntek, csak a nézelődők, a „katasztrófaturisták" járnak ki a vasútállomás környékére szemlélni az egyenruhások erőfeszítéseit. Néhányan kávét, üdítőt, zsíros kenyeret vagy éppen jégkrémet hoznak a dolgozóknak, de a többség arra kíváncsi, mennyit emelkedett a víz az elmúlt egy-két órában.

– Mivel itt nem közvetlenül a házakat és a telkeket veszélyezteti a víz, az emberek kevésbé érdekeltek a munkában – teszi hozzá halkan Kánai Dezső, majd a töltés túloldalára mutat, ahol már közel fél órája két autóból nézik a homokzsákokat cipelő katonákat. Az autórádió bömböl, még ilyen távolságról is jól hallatszik a ’80-as egyik legnagyobb magyar heavy metal slágere, az Ossian együttes A rock katonái című dala. „Elhagynak százak, jönnek ezrek, a rock katonái egyre többen lesznek / Állj közénk Te is, harcolj velünk, bárki jön ellenünk" – üvölti Paksi Endre, de a valódi katonák közé most a jelek szerint senki nem akar beállni.

Természetesen ilyenkor az egyik vasúti pályát is lezárják, a másikon pedig csak sebességkorlátozással közlekedhetnek a vonatok. Mivel a fővonalon normál esetben is két-három perc sűrűséggel követik egymást a személy, a nemzetközi és a tehervonatok, a homokzsákokat pakoló katonáknak nagyon oda kell figyelniük arra, hogy nehogy baleset történjen. Szerencsére a mozdonyvezetők minden egyes alkalommal hangkürttel jelzik, ha közelednek az érintett szakasz felé, így már jó előre tudni lehet, hogy mikor érkezik egy-egy szerelvény, amelyeknek ablakaiban rendszerint kíváncsi nézelődők tucatjai lógnak.

Kényszerpihenőn vesztegelnek a hajók

Szőnybe éppen jókor érkezünk, ebben a pillanatban érkezett meg a váltás. Már a skarlátvörös barettjükről messziről felismerhetők, hogy Győrből, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredtől érkeztek, ők Bőny mellett már a második helyszínen kezdik meg az árvízvédelmi munkálatokat. Látszik, hogy jól felkészültek: gumicsizmát is hoztak magukkal, bár erre szerencsére most nem lesz szükségük, hiszen a vasúti töltésen a bakancs is elegendő viselet. Jó pihenést kívánnak az elmúlt órákban derekasan helytállt tataiaknak, akiktől megtudják azt, hogy „csak" reggel hétig kell kitartaniuk, akkor jönnek vissza és leváltják őket. Mindenki tudja, hogy rettenetesen hosszú és fárasztó lesz az előttük álló tizenkét óra.

A parancsnok – egy fiatal százados – rövid eligazítást tart. Elmondja, mi a feladat, s arról is tájékoztatja az állományt, hogy hamarosan megérkezik a homokzsákokkal megpakolt vasúti szerelvény. A néhány perc pihenőt kihasználva van, aki még rágyújt egy cigarettára – ki tudja mikor lesz idő a következőre? –, többen pedig szúnyogriasztóval fújják be magukat. Éjjel egy folyóvíz partján nem is árt ez az elővigyázatosság, milliónyi vérszívó indít majd összehangolt támadást. A csoport parancsnoka egy telefonhívást kap: megérkeztek a fáklyák is, sötétedés után meggyújtják őket. Kísérteties világosságba vonják majd be a környéket, de e delejes fényében jól lehet majd dolgozni.

Kapcsolódó cikkek:
Újabb honvédségi erők szálltak be az árvízi munkálatokba

A gátakon küzdenek a vízzel a bocskaisok
Vizes napok: katonák százai a töltéseken
A Magyar Honvédség aktuális részvétele az árvízi védekezésben

„A katonák hősiesen végezték munkájukat"

Fotó: Szűcs László