Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Másfélnapos hatalomátvétel az egyetemen

Szöveg: Szűcs László |  2008. június 26. 14:31

Egyetlen puskalövés nélkül vették át a hatalmat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) hadtudományi kar, szárazföldi-műveleti tanszékének lövészhallgatói csütörtökön. Persze nem hosszú időre, mindössze másfél napra. A „vértelen hatalomátvétel” hagyományos az intézményben, mégpedig minden év júniusában, a lövészek védőszentjének, Szent Lászlónak nevenapján. Ezúttal a honvedelem.hu is jelen volt.

Való igaz, nem egy szokványos állománygyűlés készülődik. A katonás fegyelemnek ezúttal nyoma sincsen. Az ünnepség „lefolyási rendjét" ismertető őrnagy is többször elneveti magát, miközben az ülésrendet próbálja meg összeállítani. E, máskor oly egyszerű feladat ma valahogy nem akar sikerülni. A hallgatói váll-lappal rendelkező egyenruhások ugyanis ezen a napon mintha egyáltalán nem figyelnének tanáraikra. Sőt, mintha szándékosan „kötözködnének" velük. Ami máskor egyáltalán nem jellemző rájuk…

Persze ma – kis túlzással – mindent lehet a leendő tiszteknek. Legalábbis a lövész szakosoknak. Hiszen az egyetemen évtizedes hagyomány, hogy Szent László napján, vagyis a lövészek védőszentjének ünnepén minden hatalom a diákokra száll – legalábbis a tanszéken.

Aztán nagy nehezen helyreáll a rend, és megkezdődik az ünnepség. Az elöljáró prof. dr. Szendy István ezredes, a ZMNE oktatási dékán-helyettese köszönti a hallgatókat és a vendégeket. Akik között ott van a Magyar Honvédség egykori parancsnoka, vezérkari főnöke, Deák János nyugállományú vezérezredes, valamint azoknak az alakulatoknak a képviselői is, ahol a lövész hallgatók négy éves képzésük során – a gyakorlati oktatás részeként – megfordultak.

– Bár ma, a naptár szerint hétköznap van, álljunk meg e hétköznap a lövész fegyvernemet ünnepelni. Lépjünk ki néhány órára a taposómalomból, hogy egy kicsit felüdülhessünk, feltöltődhessünk. Hogy aztán hétfőn folytathassunk mindent a megszokott módon. Hiszen még vizsgaidőszak van, amely nehéz periódus önöknek, hallgatóknak – mondja dr. Juhász József alezredes, a szárazföldi-műveleti tanszék megbízott vezetője, majd a fegyvernemi nap alkalmából különféle elismeréseket és jutalmakat ad át.

A lövész fegyvernem történetét – legalábbis a két világháborúban betöltött szerepét – dr. Horváth Csaba alezredes, az egyetem hadtörténeti tanszékének vezető-helyettese meséli el, előadását pedig ritkán látott fényképek bemutatásával színesíti. Aztán „képeskönyv" becsukódik, és Juhász alezredes Kalenda Milán harmadéves lövész hallgatót szólítja, majd hivatalosan is átadja neki a tanszék vezetését. Igaz, nem hosszú időre, mindössze másfél napra. A főtiszt mindössze egy dolgot kér az új „parancsnoktól": lehetőleg ne verjék szét az iskolát…

Kalenda hallgató első parancsával magához rendeli a másodéves lövészeket. Nekik itt, e plénum előtt kell esküt tenniük, hogy hűek lesznek elődjeik hagyományaihoz, és például „hetente legfeljebb négyszer áldoznak a bor istenének". Igaz, ekkor mindig a sárga földig… A hagyományos, tréfás lövészeskü szövege egyébként minden évben más, így a felsőbb évesek sem tudják, hogy éppen milyen fogadalmakat tartalmaz. Vagyis mindenki a hasát fogja, és könnyezik a szeme a nevetéstől, miközben a másodévesek féltrédre ereszkedve ismétlik a fogadalom szövegét. Végül pedig a negyedévesek átadják a harmadik évfolyam képviselőinek az úgynevezett lövészereklyéket, kérve, hogy becsüljék és őrizzék meg e nemes tárgyakat – például egy „Lövész u." feliratú táblát – az utókor számára.

Rövid szünet után a program az egyetem alakulóterén folytatódik. A négy lövészhallgató puskaforgatási bemutatója mindenkit lenyűgöz. Általában a díszzászlóalj katonáitól látni hasonlót. A leendő lövész tisztek néhány évvel ezelőtt határozták el, hogy „fegyveres alaki show-műsort" csinálnak, s koreográfiájukat is saját maguknak állították össze. Persze természetesen kérték a szakemberek segítségét, s a mai napig rendszeresen konzultálnak a különféle fogásokról a díszelgő katonákkal.

A délelőtt utolsó programjaként a leendő lövésztisztek harcászati bemutatóját is megtekintik az érdeklődők. A kijelölt gépjárműre váró hallgatók az alakulótér szélén lévő virágágyásba rejtőzve várnak az alkalmas pillanatra. Hosszú ideig állják a rózsatövisek bökését, aztán az Uaz végülis megérkezik. Felhangzik a parancs, indul a támadás. A lesállás jól sikerül, a kivitelezés tökéletes, a látottakkal még a tanárok is elégedettek.

Aztán a lövész napi rendezvénysorozat délután, a ZMNE ócsai kiképzőbázisán folytatódik. Itt, a sportrendezvények mellett a gasztronómiai tudásukból is számot adhatnak a tanárok és a hallgatók is. Több bogrács alatt ég a tűz, az üstökben rotyog a pörkölt és a gulyás. Senki nem marad éhes. És senki nem gondol arra, hogy hétfőn bizony minden visszazökken a régi kerékvágásba, s folytatódik a vizsgaidőszak. S akkor talán már a tanárok sem lesznek ennyire engedékenyek…

További képek:

Fotó: Szűcs László