Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megemlékezések a gyásznapon

Szöveg: Z. T. |  2010. november 4. 15:46

A nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtásának, a szovjet csapatok egykori bevonulásának 54. évfordulóján országszerte megemlékeztek a forradalom áldozatairól. Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök november 4-én reggel részt vett a Magyar Köztársaság állami lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásán, majd félárbocra eresztésén a Kossuth Lajos téren.

Az államfő, a Magyar Honvédség főparancsnoka ezt követően a Rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájánál koszorúzott, majd virágot helyezett el Nagy Imre mártírhalált halt miniszterelnök sírjánál és a névtelen hősök emlékművénél.Ugyancsak fejet hajtottak az 1956-os szervezetek képviselői az új köztemetőben nyugvó egykori bajtársaik végső nyughelyénél.

Ezt követően a Fiumei úti Sírkertben szobrot avattak, amely az 1956-os budapesti utcai harcokban hősi halált haltak emlékét őrzi a jövőben. Az eseményen a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójának képviseletében dr. Ravasz István alezredes koszorúzott. A fehér márványkeresztet – a Szécsi-család adományát – a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Pofosz Hagyományőrzők és a Szécsi-család tagjai is megkoszorúzták.

Este 6 órától a Szent István Bazilikában elhangzik Mozart Requiem című zeneműve. A gyásznap rendezvényeinek zárásaként menet indul a Szent István Bazilikától a Kossuth Lajos térre, ahol elhelyezik az emlékezés mécseseit, és őrlángra állítják a forradalom lángját.

 

 Fotó: A szerző felvételei