Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkezett hazánkba az első magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2024. április 12. 12:40

Megérkezett hazánkba az első magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép - jelentette be Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára április 12-én Kecskeméten.

20240412kc390repulogeperkezesekecskemet_HSZ3

A politikus a kecskeméti repülőbázison tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Magyar Honvédség az átalakulások és a technikai megújulások időszakát éli. Hozzátette: a haderőfejlesztési programnak köszönhetően a honvédség alakulatai a legmodernebb eszközökkel gyarapodnak. Az államtitkár kiemelte, a légirendészet és a légvédelem kiemelt jelentőségű, ezért a fejlesztési időszakban az első helyen szerepel a légierő modernizálása. Elmondta, idén két Embraer KC-390 típusú szállítógépet szerezhet be a honvédség, amelyek a tervek szerint év végén, illetve jövőre érkeznek meg véglegesen Magyarországra, jelenleg három hétig, a tesztelési időszak utolsó fázisában tartózkodik Kecskeméten az egyik repülő.

Kutnyánszky Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a beszerzett eszközökön felül jól képzett honvédekre is szükség van. A magyar honvédség büszke a katonáira, „a légierő pilótái a legjobbak közül valók" - emelte ki. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a magyar kormány jelentős illetményfejlesztéssel honorálja a honvédség pilótáit, valamint a repülőirányító szakemberek felelősségteljes munkáját. A legtapasztaltabb pilóták havi bruttó 2,5-3 millió forint körüli kiemelt illetményben részesülhetnek - hangoztatta Kutnyánszky Zsolt. Hozzátette, ez egy jó alkalom csatlakozni a Magyar Honvédséghez, majd úgy fogalmazott, hogy „most jó lenni katonának". Kiemelte: bízik abban, hogy a beérkező haditechnikai eszközök, valamint az új harci eljárások még vonzóbbá teszik a honvédséget a fiatalok számára.

20240412kc390repulogeperkezesekecskemet_HSZ5

Kutnyánszky Zsolt az új szállítógépről elmondta, nyolcvan felszerelt katona, valamint az intenzív ellátásra szoruló betegek ápolására szolgáló betegágyak befogadására is alkalmas. A gép akár huszonhat tonna hasznos tömegű szállítmányt tud szállítani, annak ejtőernyővel való célba juttatására és a levegőben történő tankolásra is alkalmas - részletezte az államtitkár. Hozzátette, hogy a gép harmincöt méter hosszú, nyolcszáz kilométer per órás sebességgel tud repülni, az utazómagassága elérheti a nyolcezer métert is.