Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megsérült egy amerikai interkontinentális rakéta

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 6. 19:55

Karbantartás közben megsérült egy amerikai Minuteman interkontinentális rakéta, s noha nem volt harci töltete, részleges evakuálást rendeltek el az észak-dakotai Minot légibázison – jelentette a The Washington Post című amerikai lap honlapján december 6-án, kedden.

A beszámoló szerint a múlt hónapban történt incidensről az amerikai légierő csak a lap megkeresése után adott tájékoztatást, azt hangsúlyozva, hogy nem sérült meg senki, de az esetet azonnal jelentették a Pentagon csúcsvezetőségének.

Egy név nélkül nyilatkozó amerikai katonai illetékes szerint az eset „hatalmas vitát" váltott ki , hogy vajon szükséges-e tájékoztatni a közvéleményt. Végül az amerikai légierő illetékesei magyarázatuk szerint azért döntöttek a karbantartási mulasztás elhallgatása mellett, mert megítélésük szerint az eset nem jelentett fenyegetést a lakosság számára, s el akarták kerülni a felesleges riadalmat a nukleáris fegyverek biztonságának kérdéseit illetően.

A The Washington Post megkeresésére válaszolva Ron Watrous alezredes, a légierő szóvivője hétfőn a még november 17-én történtekről beszámolva azt mondta: a technikusok „rutin karbantartást" végeztek a Minuteman III rakéta egyik szekcióján, amikor annak egyik „kicsi, cserélhető eleme" megsérült. Ez az alkotóelem – amelyet biztonsági megfontolásokból nem neveztek meg – nem volt rögzítve a rakétához. A szóvivő szerint az interkontinentális rakétán nem volt ekkor robbanótöltet, s az incidensben nem voltak érintve nukleáris anyagok.

A lapnak név nélkül nyilatkozó katonai forrás szerint ezt az alkotóelemet egyszerűen leejtették, s az ezt követően sérült meg.

A Minuteman III rakéták már jó ideje az amerikai hadászati, nukleáris elrettentő erő gerincét adják, a légierő a The Washington Post szerint csaknem 450 ilyen rakétával rendelkezik három támaszponton, Észak-Dakotában, Wyomingban és Montanában.

Az amerikai lap emlékeztet arra, hogy az újabb incidens négy évvel azután történt, hogy az amerikai légierő sorozatos mulasztásokat követett el a nukleáris arzenál kezelésében. Így például 2007 augusztusában egy B-52-es bombázó úgy emelkedett magasba Minotról, hogy személyzete nem tudott arról: a fedélzeten hat, nukleáris robbanótöltettel ellátott manőverező robotrepülőgép van, s leszállását követően a gép – s a nukleáris fegyver is – órákon keresztül külön őrizet nélkül maradt. 2008 márciusában a Pentagon elismerte, hogy másfél évvel korábban az amerikai légierő Minuteman III rakétákhoz való nukleáris detonátorokat szállított le Tajvannak a megrendelt helikopter-alkatrészek helyett.