Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meteor rakétákat kapnak a francia vadászgépek

Szöveg: Háború Művészete |  2011. január 6. 20:51

A francia védelmi beszerzési ügynökség (Direction Générale pour I´ Armement) a DGA, 200 darab Meteor típusú levegő-levegő rakétát rendelt, nyilatkozta a rakétát előállító MBDA. A szerződést a két fél még 2010. december 22-én írta alá, azonban a hír csak a napokban került nyilvánosság elé. Az új rakétákat a francia haditengerészet, valamint a légierő Dassault Rafale vadászgépei kapják meg. Tervek szerint az új fegyver rendszerbe állítása Franciaországban 2018-ra várható.

A rakéták beszerzéséről még 2009-ben, a 2010-es katonai kiadások tervezése közben született döntés. A Meteor rakéta első vásárlója Nagy-Britannia volt, az ország légiereje körülbelül 2015-re állíthatja hadrendbe az új rakétáit. Másodikként, 2009 decemberében Spanyolország csatlakozott, 100 darab rakéta megvásárlásával.

Mint ismeretes, tavaly Svédország is megrendelte a Meteort, 2010 szeptemberében a SAAB megbízást kapott az FMV-től a (Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalától) a Meteor rakéta integrációjára, majd az év végén, a negyedik vásárló Franciaország lett. Várhatóan az első széria rakéták gyártása 2013-ban kezdődik meg. Tervek szerint a Gripen után végrehajtják az integrációt a Eurofighter Typhoon, a Dassault Rafale, valamit a Lockheed Martin F-35 típusokon is.