Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mezei futóverseny a helikopterbázison

Szöveg: honvedelem.hu / MH SZHB |  2012. március 30. 19:41

Közel százötvenen neveztek az MH 86. Szolnok Helikopterbázis mezei futóversenyére, amelyet március 29-én rendeztek meg. A bázis katonáin kívül az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj, valamint az MH Ludovika Zászlóalj és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői is indultak a versenyen.

A rendezvényt Lamos Imre dandártábornok, az alakulat parancsnoka nyitotta meg. A futók az erős szél és a kissé hideg időjárás ellenére is jó hangulatban és töretlen lelkesedéssel tették meg a vállalt 3000, illetve 6000 méteres távot − ki gyakorlóban, ki sportöltözetben.

Az eredményhirdetést és az elismerő oklevelek átadását követően a bázis parancsnoka méltatta a versenyt, megköszönte a szervezést és sok sikert kívánt a kiválasztottaknak, akik április 12-én a Magyar Honvédség mezei futóbajnokságán képviselik majd az alakulatukat.

A katonai sporthagyományoknak megfelelően az MH-szintű mezei futóbajnokság lesz az első versenyszáma a Magyar Honvédség sportbajnokságának. Ezen tavaly az összesített pontversenyben a helikopterbázis a 26 induló alakulat közül a harmadik helyet szerezte meg. 

1595933448
 
1595933449