„Mi nem egyszerű munkavállalók vagyunk”

Habár a vizsgálat még folyamatban van, muszáj szót ejtenünk az előző hétvégén Afganisztánban történtekről. Miként tudná összefoglalni az eseményeket?

Járőreink egy lehetséges CIMIC projekt helyszínét mentek felderíteni a hasonló utakhoz használt páncélozott eszközzel, és eközben Baglan-i-Dzsadid járásban támadás érte őket. A támadók kézifegyverrel lőttek rájuk, ők pedig megfelelően viszonozták a tüzet. A katonák és a járőrparancsnok egyaránt kitűnően vizsgáztak ebben a szituációban: mintegy 25 perces tűzharcban visszavonulásra kényszerítették a támadókat, majd ezt követően ők maguk is elhagyták a helyszínt. Személyi sérülés magyar részről nem történt, mindenki épen és egészségesen tért vissza a bázisra, és a gépjárművek is hadra fogható műszaki állapotban maradtak.

A másik oldal veszteségeiről lehet tudni valamit?

Nem, de ezzel nem is akarok foglalkozni, mert meg nem erősített hírek feletti találgatás lenne. Ez nem a mi dolgunk, a helyi biztonsági szervek nyomoznak az eset kapcsán. Összességében ez a támadás ugyanakkor abba az irányba mutat, hogy fokozódik, szervezettebbé válik az ellenállás Afganisztánban.

Ezt támasztották alá az országban szerzett személyes tapasztalatai is néhány héttel ezelőtt?

Meghallgattam a tájékoztatót az ISAF parancsnokságon, a saját katonáink jelentését, a biztonsági szolgálatok jelentéseit, és sajnos úgy áll a helyzet, hogy valóban szervezettebb lett az ellenállás. Persze elképzelhető, hogy a nyári időszak is közrejátszik a lázadók nagyobb aktivitásában, ezt nem tudhatjuk biztosan, de felesleges áltatni vagy becsapni önmagunkat. Még mindig jobb a rosszat tudomásul venni és arra felkészülni, mintsem azzal hitegetni magunkat, hogy nincsen semmi baj.

Ezen túlmenően mik voltak a legfontosabb tapasztalatai Afganisztánban?

Fontos volt a látogatás, mert két nemrég kitelepített katonai szervezetünknél is jártam. Az egyik a Hadműveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport, az OMLT volt, akiket egy Kabul melletti központi kiképzőbázison látogattam meg. Itt beszéltem az afgán zászlóalj parancsnokával is, aki rendkívüli mértékben elégedett a katonáinkkal. Nem véletlenül: értik a dolgukat, teszik a kötelességüket, remekül együtt tudtak működni az amerikai Nemzeti Gárdából érkezett kiképzőtisztekkel. Felkészültek a feladatok végrehajtására. Ami már probléma, hogy az afgán zászlóalj bázisa csak részlegesen készült el az adott időre, és az állomány megfelelő elhelyezése érdekében provizórikus megoldásokat is alkalmaznunk kellett. A másik csoporttal is a települési helyen tudtam találkozni: a helyi amerikai parancsnok szintén a legnagyobb elégedettség hangján nyilatkozott a magyar katonákról. Voltak, vannak persze olyan állandóan visszatérő kérdések, amikre reagálni kell, de ezek mind azért merülnek fel, mert folyamatosan alkalmazkodnunk kell az új körülményekhez.

Miként összegezné a kabuli nemzetközi repülőtéren folytatott tevékenységünket?

A látogatás időzítésének aktualitása eleve az volt, hogy április 1-jén adtuk át a vezető nemzeti szerepkört Lengyelországnak. A Kabuli Nemzetközi Repülőtér üzemeltetése teljesen újszerű feladat volt, olyan, amihez hasonlót magyar katonák misszióban még nem végeztek. Egy az ISAF működése szempontjából kulcsfontosságú, nagy forgalmú nemzetközi repülőtéren felelt a magyar parancsnok a zavartalan üzemeltetésért, és több mint 900 alkalmazott munkájának biztonságáért: nagyjából e kontingens tizedét tették ki a magyar katonák, de a légiforgalmi irányítástól a repülőtér biztonsága – beleértve az utasbiztonságot is -kérdésén át egészen a moral and welfare-szempontokig minden a magyarok felelősségi körébe tartozott. A repülőtér nagyarányú korszerűsítése részeként ebben az időszakban érkezett végső fázisába a katonai terminál áttelepítésének előkészítése is, e munkálatok felügyeletét is magyarok végezték. A katonáink megállták a helyüket, és nagyon sok értékes tapasztalatot szereztek. Ha arról lenne szó, hogy vissza kellene mennünk, minden probléma nélkül oldanánk meg a helyzetet újból.

Egyrészt az Európai Unió, másrészt a NATO Katonai vezérkarfőnöki szintű ülésein vettem részt. Az EU oldalon, az ALTHEA művelet átalakítás előtt áll: az uniós tagországok többsége úgy gondolja, megérett a helyzet Bosznia-Hercegovinában arra, hogy átalakítsuk a jelenlegi „elrettentő" jelenlétet egy, a helyi biztonsági erőket támogató-kiképző jelenlétté. Előbb azonban a misszió politikai átalakítására is szükség van. Ami minket illet, elkötelezettek vagyunk a térség stabilitását illetően, és készen állunk arra, hogy szerepet vállaljunk az átalakított misszióban is. A befejeződő csádi misszióról is szó esett: a törzsben dolgozó utolsó magyar katona május végén érkezik haza. Ezt a feladatot is sikerrel teljesítette az Európai Unió. Tárgyaltunk a szomáliai partoknál, illetve az Ádeni-öböl térségében zajló kalóztevékenységről is, amely ellen az Unió létrehozta az Atalanta műveletet. Vannak eredmények ezen a téren, de a teljes sikerhez rendkívül nagy haditengerészeti jelenlétre lenne szükség a több mint 1 millió négyzetmérföldnyi területen. A NATO Katonai Bizottságának ülésén Afganisztán kiemelt helyet foglalt el. Az elnökválasztás miatt 2009 különös jelentőséggel bír: biztosítani kell a választások zavartalanságát, illetve az új stratégia megerősítése érdekében növelni az országban a katonai jelenlétet. A másik fő pillér az afgán biztonsági erők minél nagyobb mértékű bevonása a feladatokba. Elemeztük a KFOR esetében létező létszámcsökkentési igényt is, de itt továbbra is kiemelt lenne az elrettentő jelleg. Az álláspontok nem egységesek; Magyarország mások mellett úgy gondolja, hogy habár jelenleg viszonylag stabil, de törékeny a helyzet, kisebb-nagyobb konfliktusokra sor kerülhet. Így aztán az óvatos, átgondolt csökkentés hívei vagyunk, amíg a helyzet nem érett meg a jelentősebb átalakításra. Foglalkoztunk a NATO Reagáló Erők jövőjével is. Kiemelt hangsúlyt kapott a szervezési és alkalmazási elvek szükségessé váló módosítása, valamint a közös finanszírozás kérdése, amit Magyarország is támogat.

Térjünk át a hazai témákra! Lassan közhelyszámba megy a gazdasági válság ténye és következményei. Az Ön meglátása szerint a honvédséget közvetlenül mely területeken érinti leginkább a krízis, és miként enyhíthetők ezek a hatások?

A helyzetet bonyolítja, hogy egyelőre nem igazán látjuk, mennyire pontosan prognosztizálhatók a válság hatásai. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a jelen körülmények között bizonyos beszerzéseket el kell halasztani, illetve át kell értékelni, természetesen annak maximális tekintetbe vétele mellett, hogy mind a hazai feladatokat, mind a nemzetközi missziókban vállalt kötelezettségeket maradéktalanul el tudjuk látni. A későbbi feladatokhoz szükséges készletek teljes feltöltése viszont nem valósítható meg, mert kompromisszumokat kell kötnünk önmagunkkal, a realitások talaján kell maradnunk. Emellett – mint azt bejelentettük – elmaradnak bizonyos rendezvények, így például a kecskeméti repülőnap, és nem vagy csak korlátozott mértékben támogatunk más hasonló hazai programokat. Ugyanakkor nem szabad láthatatlanná válni a társadalom irányába: igenis ott kell lennünk a fontos rendezvényeken, például az állami ünnepeken. Az ilyen irányú feladatokat teljes egészében végrehajtjuk. Ugyanígy az alapképességek fejlesztéséhez, erősítéséhez szükséges kiképzési feladatok sem szenvedhetnek csorbát, még ha időtartamuk, formájuk akár módosul is. Ezek közül a Bevetési Irány 2009 gyakorlatot említhetem elsőként, amit ősszel végre fogunk hajtani, záró rendezvényével a tervek szerint Ercsiben. Mistral légvédelmi rakéta-éleslövészet viszont például nem lesz ebben az évben, ezt elhalasztjuk 2010-re.

Az elmaradó rendezvények kulcsszerepet töltenek be a honvédség társadalmi kapcsolattartásában. Miként lehet ezeket pótolni? Vagy nincs is szükség erre, mert a krízis miatt eleve növekszik az érdeklődés a honvédség iránt?

Mint mondtam, láthatónak kell maradnunk. Igény van erre, sőt, úgy tapasztalom, egyre nagyobb az igény, a megkeresés. Ezek közül van olyan, amit tudunk teljesíteni, és olyan is, amit nem vagy csak korlátozottan. Egyik fontos feladatomnak tekintem a honvédség és a társadalom kapcsolatainak erősítését. Ez része annak a programnak, amit a miniszter úr is megfogalmazott a honvédelmi oktatás, nevelés szükségességét illetően. Úgymond társadalmasítani kell a honvédelem ügyét: mindenkinek meg kell találnia a saját helyét a honvédelem nagy rendszerében, az utca egyszerű emberétől kezdve a vállalkozói szférán át egészen az állami vállalatokig. Minél több emberrel ismertetjük meg és fogadtatjuk el a honvédelem ügyét, annál könnyebb a dolgunk ezen a téren.

Említette, hogy a jelenlegi toborzási szisztéma még fejlesztésre szorul. Mely irányokban képzelhető el ez?

Nagyobb intenzitással, nagyobb mértékben kell jelen lennünk a társadalmi élet színterein: rendezvényeken, iskolákban, fesztiválokon, még több állásbörzén, és így tovább. Nem elég arra várni, hogy az érdeklődők megjelenjenek a toborzóközpontokban, irodákban, nem elég csak a hajózó képzéssel kapcsolatban aktív toborzómunkát folytatni, hanem meg kell keresnünk mindenkit, aki számára vonzó lehet ez a pálya. És természetesen az egyes katonai szervezeteknek is meg kell adni azt a lehetőséget, hogy szervezett formában rendelkezzenek toborzóképességekkel. Kevés a jelenlegi kapacitásunk, ezért hozunk létre úgynevezett front office-okat, ezért jelennek meg toborzó beosztások az egyes szervezeteknél. Hogy konkrét példával is érzékeltessem a helyzetet: jóval többen tudják, hogy működik egy lövészdandár Debrecenben, mint akik értesültek a helyi toborzóiroda létéről. Õk először a laktanyában érdeklődnek, ahonnan aztán átküldik őket egy másik hivatalba, pedig sokkal egyszerűbb már a helyszínen megszólítani az érdeklődőket. Ez így életszerűbb is. Mindezzel természetesen nem bántani akarom a szakmai szervezetek munkáját, hiszen a toborzott személyi állomány létszámával most sincs semmi gond, sokkal inkább a megtartásuk jelent problémát. De magától értetődik, hogy a gazdasági válság, a növekvő munkanélküliség következtében az emberek a biztonságot, a stabil helyzetet keresik, és a honvédség ezt jelentheti számukra. Kiválóan példázza ezt, hogy az elmúlt 3-3 és fél hónapban annyian keresték fel a toborzóirodákat, mint tavaly összesen. Ezt ki kell használni. Segítünk, mert stabil, megbízható munkahelyet biztosítunk: nem küldjük el az embereket, hanem éppen ellenkezőleg, hívjuk őket, hiszen fel szeretnénk tölteni a szabad helyeinket. Az alkalmasság-vizsgáló intézet kapacitását is a duplájára növeltük egyszerű infrastrukturális bővítés révén, így jelenleg egyszerre már kétszáz jelentkezőt tudunk vizsgálni, és a várakozási idő jelentősen csökkent. Emellett az Összhaderőnemi Parancsnokság alárendeltségében létrehoztunk a tatai lövészdandár bázisán egy alapkiképző kurzust, ahol egyszerre több mint száz újonc felkészítését kezdtük meg. Megnéztem a kiképzésüket, és nagyon elégedett voltam azzal, amit láttam, beleértve ebbe a frissen bevonultak motiváltságát, elkötelezettségét is. A megnövekedett számú jelentkező között ugyanakkor nagyobb arányban vannak jelen azok, akik egészségügyi-fizikai állapotukat tekintve nem lesznek alkalmasak a katonai szolgálatra, hiszen a jelenlegi helyzetben már nemcsak fiatalok, hanem idősebbek is nagyobb számban jelentkeznek. Másrészt tudomásul kell venni, hogy a Magyar Honvédség egy fegyveres szervezet, legfontosabb feladata a Magyar Köztársaság fegyveres védelme, ezért fokozott biztonsági követelményeket kell érvényesíteni a szerződéses állomány esetében is.

Számít-e az újonnani alkalmasságin, ha valaki a sorozáson annak idején alkalmatlan volt?

Nem, egyáltalán nem, mindenki „tiszta lappal" indul. Ezen a téren egyébként is sokat változott a helyzet: a fizikai állapotfelmérésnél még néhány évvel ezelőtt is a legmagasabb követelményeket támasztottuk a laktanya kapuján belépő újonccal szemben. Úgy gondolom, ez téves álláspont, hiszen a katonának a kiképzés hatodik hónapjának végére kell eljutni idáig. Ha tudja teljesíteni az elvárt szintet, akkor maradhat, ha nem, megválunk egymástól, ez így működik. Meggyőződésem, hogy az utóbbi években éppen e téves szemlélet miatt veszítettünk el sok olyan jelentkezőt, akik 3-4-5 hónap alatt fel biztosan tudtak volna készülni a követelmények teljesítéséhez.

Említette, hogy a megtartó erő kérdése problémás terület. Hogyan lehet javítani a helyzeten?

Beszélhetünk erről órákat, kerülgetve a forró kását, de a legfontosabb szempont ezen a téren egyértelműen az anyagi juttatások kérdése. Ugyanakkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a jelentősebb illetmény-fejlesztést idén, de úgy gondolom, még 2010-ben sem. Tehát olyan megoldásokat kell keresnünk, melyek jelentősebb költségnövekedés nélkül eredményezhetik a megtartó erő növelését. Mindenképpen ilyen a katonai pálya kiszámíthatósága, átláthatósága. A szerződéses katonának jelentkező fiatalnak joga van tudni, hogy milyen katonai pályát járhat be adott idő alatt, milyen módon válthat állománykategóriát, hogyan válhat szerződésesből hivatásossá, milyen kedvezményekben részesülhet bizonyos szolgálati idő letöltése után, és így tovább. Ugyanígy nagyon fontos szempont – és talán furcsa, hogy pont a toborzás kapcsán említem ezt – a rekonverzió. A belépési kedv is nagyobb lehet, és a saját sorsát illetően is nyugodtabb az a szerződéses katona, aki tudja, milyen feltételekkel tud majd újfent elhelyezkedni, amikor már nem akar tovább a honvédség kötelékében szolgálni. Vagyis látnia kell, hogy akarunk és tudunk neki piacképes felkészültséget, szakmát adni, és értékes ismeretekkel tud majd megjelenni a munkaerőpiacon. Szintén kiemelném a családtámogató rendszert, hiszen a honvédség nemcsak a katonáknak, hanem a családjuknak is igyekszik gondját viselni, ha a katona éppen távol van tőlük. Léteznek ezzel kapcsolatos szabályzók, amiket felül kell vizsgálni. A rendszert mindenképpen szeretnénk tovább fejleszteni. Például nagyon jó kezdeményezés indult Debrecenben egy humánszolgálati információs iroda képében, ahol a katonák tájékoztatást kaphatnak akár a szolgálatuk lefolyásával kapcsolatos, akár más kérdésekben. De ugyanez a családtagokra is vonatkozik, és nemcsak információs, hanem tágabb értelemben vett segítségről is beszélek. Például ez az iroda a munkaügyi központokkal együttműködésben akár a családtagok részére is tud munkába lépéshez szükséges képzettséget biztosító tanfolyamokat keresni.

Vagyis mondhatjuk, hogy ha a bérversenyben nem is jár az élen egy frissen szerződött katona, az egyéb juttatásokat is tekintetbe véve azért csalogató körülményeket kínál a honvédség?

Úgy gondolom, hogy igen. És emellett természetesen a kiképzés, felkészítés, oktatás, egészségügyi szolgáltatás, lakhatás rendszerét is meg kell említeni. Ha nem is felhőtlenek a jelenlegi viszonyok, ezek a tényezők így is sokat számítanak.

A honvédelem gondolatiságát említve nem kerülhető meg a tartalékos szisztéma kérdése, amiről sok vita folyt és folyik manapság. Ön hogy látja, a honvédség létszámához viszonyítva mekkora tartalékos állomány léte lenne szükséges?

Elemzések alapján négyezer fő került meghatározásra – hogy ez sok vagy kevés, majd kiderül. Ugyanakkor el kell mondanom azt is, hogy bármekkora létszámot meghatározhatunk, nem érjük el célunkat, ha nem teremtjük meg hozzá a megfelelő feltételeket, és ezek közül is elsőként a megfelelő jogi hátteret. Nem véletlen, hogy a jelenlegi rendszer úgy működik, ahogyan… A helyzet ugyanakkor nem csak ezen múlik. Példaként említhetem, hogy az Egyesült Államokban az állampolgárok döntő többsége megtiszteltetésnek érzi és feladatának tekinti, hogy akár saját erejével, akár alkalmazottainak tartalékoskénti rendelkezésre bocsátásával, akár földterületének biztosításával hozzájáruljon hazája védelméhez. Ahol a társadalomban mindez nem tudatosul, ahol a honvédelem ügye nem evidens és magától értetődő, ott problémák vannak. A munkáltatói és a munkavállalói oldal részére egyaránt garanciákat kell teremteni, és jelenleg ezek a feltételek nem adottak. Először itt kell változtatni, utána pedig teljes terjedelmében világossá kell tennünk az önkéntes tartalékosok feladatrendszerét, akár országvédelemről, mozgósításról, katasztrófavédelemről vagy urambocsá’ békeműveleti feladatokról beszélünk.

Többször említette a katonai kultúraváltás fontosságát is.

Ez is egyszerű képlet: meg kell tanulnunk, hogy mit jelent az önkéntes, de sokkal inkább a professzionális haderő, a kettő ugyanis nem ugyanaz, sem tudásban, sem tapasztalatban, sem képességekben vagy felkészültségben. A Magyar Honvédség az önkéntessé válást követően elindult azon az úton, hogy professzionálissá váljon, de van még mit tennünk, méghozzá parancsnoknak, beosztottnak egyaránt. Ebben a rendszerben mindenkinek megvan a maga helye és szerepe. Újra kellett értelmeznünk a tiszthelyettesek és a legénységi állomány szerepét: a tiszthelyettesekkel például el kellett fogadtatni, hogy felelős beosztású parancsnokok lettek, a tisztekkel pedig a tiszthelyettesi és legénységi állomány szerepének, státuszának megváltozását kellett megértetni. Saját felelősségi körében mindenkinek proaktív módon gondolkodva, nem az események után kullogva kell tennie a dolgát, meghoznia a megfelelő döntéseket – akár itthon, akár egy misszióban. Ha nem így tesz, a gátat elsodorja a víz, harctéri veszteségeket szenved, vagy egyszerűen csak elmulaszt egy pillanatot, amit a hasznára fordíthatott volna. Mindez a kultúraváltás része. Minden katonának meg kell értenie, hogy ő a társadalom szerves része, és tudatosítania kell magában, hogy egyenruhát viselni többet jelent: mi nem egyszerű munkavállalók vagyunk, hanem a hazát szolgáljuk, ha úgy tetszik, erre tettük fel az életünket.

Interjúfotók: Tóth László