Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden feladatra készen állnak!

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Szováthy Kinga |  2022. február 1. 20:50

„Az Airbus H145M helikopterflotta teljessé vált” – mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison rendezett programzáró ünnepségen, február 1-jén, kedden.

H145M_programzaro_unnepseg_Szolnok_20220201_06 copy

„Amin gondolkodtunk, amit terveztünk, az itt van mellettünk, itt van közöttünk” – mondta Benkő Tibor, hozzátéve: a 2017-ben útjára indított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként, a kormány segítségével és támogatásával, valamint a katonák hozzáállásával, rövid idő alatt sikerült megvalósítani a légierő képességfejlesztését és „ma büszkén nézhetünk ezekre az eszközökre”.

A honvédelmi miniszter kiemelte: azért, hogy a nemzetközi viszonylatban is nagyon gyors ütemű fejlesztés sikerrel járt, köszönet illeti az Airbus Helicopters-t is. A közös munka folytatódik, hiszen zajlik a légierő további képességbővítése; a rámpás teher- és a csapatszállító repülőgépek mellé - 2023 és 2025 között - megérkeznek majd a H225M többcélú szállítóhelikopterek is -tette hozzá a tárcavezető.

„Mi a világ legerősebb szövetségi rendszerének, a NATO-nak vagyunk elfogadott, elkötelezett tagjai. Nekünk ebben a szövetségben feladatunk és kötelességünk van. És ezeket a feladatokat, ezeket a kötelezettségeket igenis csak a XXI. századbeli technikai eszközökkel, és kiválóan felkészített katonákkal lehet megoldani. Büszkén mondhatjuk azt, hogy 23 éve vagyunk tagjai a NATO-nak. Ebben a 23 évben ez az időszak az, amikor a legintenzívebb, legnagyobb volumenű honvédségi haderőfejlesztést tudunk végrehajtani. Ez az az időszak, amikor elértük azt, hogy a NATO-n belül egy olyan megbecsült országként kezelnek minket, hogy Magyarországon Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot tudtunk létrehozni” – mondta Benkő Tibor.

H145M_programzaro_unnepseg_Szolnok_20220201_12 copy

Dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, nemzeti fegyverzeti igazgató emlékeztetett: 2016-ban született meg a gondolat, hogy új helikopterflottát kellene vásárolni a Magyar Honvédség számára. „2016 óta pontosan hat év telt el. Hat év általában amíg egy NATO tagállam egy tender eljárást lefolytat a saját haditechnikai eszközeinek a beszerzése tekintetében. Hat év a mi esetünkben azt jelenti, hogy a döntéstől a hadrendbe állításig lehoztuk az egész projektet” – mondta, hozzátéve: az együttműködésért és a támogatásért külön köszönet illeti a helikopterbázis teljes állományát. „A Magyar Honvédség jövőbe mutatóan és bölcsen választott, amikor elsőként tette le a voksát a HForce-rendszerrel felszerelt H145M mellett” - hangsúlyozta.

Matthieu Louvot, az Airbus Helicopters ügyvezető alelnöke. Mint fogalmazott: a gyorsköteles kijuttató rendszerrel, nagy teljesítményű kamerákkal, ballisztikus védelemmel és elektronikai önvédelmi eszközökkel felszerelt helikopter kategóriájának legjobbja.

Dr. Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka az elért eredményeket emelte ki köszöntőjében. Mint hangsúlyozta, az első gép megérkezése óta eltelt két évben jelentős probléma és baleset nélkül sikerült több mint hatezer órát repülni a H145M helikopterekkel. Kilencven repülőműszaki és ötven pilóta kapott átképzést Donauwörth-ben – mindannyian sikeresen végezték el a tanfolyamot.

H145M_programzaro_unnepseg_Szolnok_20220201_18 copy

A rendezvényen Benkő Tibor - a honvédelem ügye érdekében, a katonai helikopteres repülés, oktatás, kiképzés, ellenőrzés területén huzamos időn át teljesített kiemelkedő munkája, valamint a katonairepülő-hagyományok méltó ápolása, megőrzése és népszerűsítése érdekében végzett, áldozatos tevékenysége elismeréséül - a Honvédelemért kitüntető cím babérkoszorúval ékesített fokozatát adományozta és adta át Emperger Ferenc nyugállományú őrnagy részére.

A H145M flottát Kálinger Roland alezredes, katolikus tábori lelkész áldotta meg. Az ünnepséget a díszelgő légikötelék alacsony magasságú áthúzása zárta: az immár 6800, esemény- és balesetmentes repült órával büszkélkedő, modern helikopterek kötelékét a nagy elődök, azaz két Mi-24-es és egy Mi-17-es vezette.

Az eseményen – mások mellett – részt vett dr. Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Szabó István, a tárca honvédelmi államtitkára, valamint Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese.